Az esztergályozás ősi kézművesség, amely messze megelőzte a klasszikus →asztalosság kibontakozását. Az asszír-babilóniai kő domborműveken ábrázolt bútorok általában fából, esetleg fémből esztergályozott munkák voltak. Görög, római, bizánci faragványokon, festményeken gyakran látható ~ ábrázolása, sőt tárgyi emlékek is maradtak fenn.

Az esztergályozás lényege az, hogy a megmunkálásra szánt anyagot – amely leggyakrabban fa, fém, csont, gyöngyház, szaru stb. – megfelelő szerkezetben rögzítve saját tengelye körül forgatják, s a fölös részt az anyagra feszített vésőkkel, késekkel marják ki belőle. Ha munka közben az esztergáló a vésőt a forgó mozgás tengelyére merőlegesen tartja, gömb, tojás stb. formát alakít ki, ha párhuzamosan tartja, az eredmény sima, ívelt felület (pl. oszlop) lesz.

Kezdetleges esztergályozó szerkezet a népi gyakorlatban fennmaradt nyirettyűs eszterga, melyen az esztergályozást végző személy bal kezével a szerkezetet forgatja, a befogott anyagot pedig a jobb kezében tartott vésővel formálja. Később kifejlődött egy kétrészes esztergapad is, melynél egy ember nagyméretű, különálló kereket forgat; az eszterga, melyen a mester dolgozik, egy padra van építve, s erre szíjáttétellel viszik át a forgó mozgást. Általánosan elterjedt volt a lábítós eszterga, ennél az esztergályos lábával hajtja a szerkezetet, kezével pedig az esztergályozást végzi.

Az európai bútorok kialakításánál gyakori az esztergályozott tag mint szerkezeti elem, de egyszerű applikált díszként is előfordul. A romanika korában (→bútorművesség a román korban) az esztergályozás elsődlegesen Észak- és Nyugat-Európában volt kedvelt kézműipar. Jellegzetes az a román ülőbútortípus, melynek négy oszlopos lábát, karját, támláját is esztergályozott tagokból állították össze. A →gótikus bútorművességben az esztergályozás nem jelentős. A →reneszánsz bútorművészetben – többek között Mo.-on is – a székek, asztalok, ágyak, szekrények lábazata, az épületkorlátok baluszterei gyakran esztergályozással készültek. Négy baluszterlábon állt a 17. sz.-i magyar otthonok kedvelt asztaltípusa, melyet egykorú források →olasz lábas asztalként említenek. A barokkban (→barokk és rokokó bútorművészet) esztergályozott csavart oszlopok oltárépítmények, reprezentatív bútorok díszei. A →kora klasszicista bútorművészetben pl. az applikált tárcsák, lefelé keskenyedő oszloplábak általában esztergályozással készültek.