Az ácsolt bútor e speciális konstrukcióját, melyet már az ókori egyiptomiak is ismertek, a magyar parasztszuszék szinte napjainkig megőrizte. A szuszék lényegében láda, azaz tárolóbútor, mely története folyamán számos funkciót töltött be. A római korban – de még a kora középkorban is – általánosan koporsónak is használták, erre utal a nagy számban fennmaradt kőszarkofágok megközelítően azonos formája. A középkor folyamán felsőbb osztályok berendezési tárgya volt, a 16–17. sz.-ban vált →népi bútorrá, majd a 19. sz.-ban kiszorult a kamrákba, különböző termények tárolására készítették.

Az ~ készítése az →ácsmesterség alapismereteit és speciális ácsszerszámok használatát igényli. Készítője – korábban ács, később ügyes falusi parasztember – a szekercével kidöntött fatörzset olyan hosszúságú tönkökre darabolja, amilyen hosszúságú deszkákra van szüksége. A rönköket széles fahasító fémékkel, fejszével hasogatja deszkákká. A hengeres tönköket először négyfelé hasítják, majd ezeket a negyedeket addig felezik, míg egyik oldalukon elkeskenyedő, háromszög metszetű deszkákat kapnak. A deszkák felületét szekercével, vonókéssel egyengetik. A deszkák szélesebb, kéreg felőli peremébe hornyoló szerszámmal árkot mélyítenek. A deszkákat keskeny peremükkel a másik, csatlakoztatott deszka szélesebb peremének árkába illesztik, ezek képezik a láda oldalait. A lábazatot alkotó négy függőleges deszka peremeit ugyancsak kiárkolják, és az oldaldeszkákat ezekbe az árkokba csúsztatják. A lábakat és az oldalakat fémfúró segítségével átfúrt lyukakba feszített facsapok tartják egybe. A facsapon forgó, háztetőt formázó fedél zsalusan egymásba tolt deszkáit a háromszög formájú két oldalorom tartja egybe.

A legszebb és legkorábbi ~k barcasági szász településekről származnak. A 16–17. sz.-i munkák festett dísze román és gótikus stíluselemeket mutat. A későbbi szilágysági, északkelet-mo.-i és baranyai szuszékok jellegzetes dísze körzővel komponált rozettákból, körökből, félkörökből, párhuzamos és egymást metsző vonalakból áll össze. A romanikába visszavezethető ornamentumokat gyakran vörösre vagy feketére festett alapba vésik. A karcolt, vésett dísz a plasztikus felülettagolás legarchaikusabb formája.

A paraszti, háziipar jellegű gyakorlatban →asztalok, →ágyak is készültek a szuszékéhoz hasonló ácsolt szerkezettel.