A
~ többnyire az ókorban gyökereznek, s elsősorban keleti hatásra, a középkorban
és különösen a reneszánsz idején terjedtek el.
Mindenekelőtt
a →drágakövek gyógyító hatását értékelték, amint arra „orvosságos kő”
elnevezésük is utal. Porrá törve vagy a beteg testrészre helyezve alkalmazták őket,
e módszer csak a 18. sz. táján kezdett veszíteni népszerűségéből. (Pl. Boetius
de Boot, II. Rudolf császár udvari orvosa is írt köveskönyvet.) A port
tartalmazó ún. méreggyűrűket leginkább a negyedik ujjon viselték. Az →Esterházy-kincstárban
a 17. sz. első negyedéből fennmaradt méreggyűrű felhajtható fedelén plasztikus
zománckoponya és lábszárcsont utal funkciójára. A köveskönyvek útmutatóul
szolgáltak a drágakövek használatához, hiszen a hiedelem szerint csak megfelelő
körülmények közt (pl. vas- vagy rézmozsárban törve, aranyba foglalva stb.)
fejtették ki, máskülönben pedig elveszíthették jótékony hatásukat.
Bajelhárító,
szerencsehozó →amulettként, talizmánként a drágaköveket →ékszerbe foglalva
viselték. Hatásukat a beléjük vésett mágikus szövegek, szimbólumok fokozhatták.
A krizoprászt lelket erősítő, viselőjének erőt adó kőnek tartották. →Prágai
András jegyezte föl (Bártfa, 1628) Mátyás király egyik →gyűrűjéről: „Amaz
Hunyadi Mátyás királynak mennyi sok irigye, bosszúsága, szenyvedése,
veszedelmekben való forgása volt, ezzel a chrysoprasusszal győzte meg.”
Ismerhette e tulajdonságát az a boroszlói vagy nürnbergi mester is, aki
faragott krizoprászból és aranyozott ezüstből készített díszserleget Szapolyai
János király megrendelésére 1535-ben.
A
~, elsősorban a mennyei Jeruzsálem bibliai leírása (János Jelenései) alapján,
korán keresztény tartalommal telítődtek. Az egyes drágakövek keresztény erények
megtestesítőivé váltak. →Bakócz Tamás esztergomi érsek 16. sz. elejéről való,
az MNM-ben őrzött keresztjén a négy rubin, három smaragd és két →gyémánt színei
(piros-zöld-fehér) talán a hit-remény-szeretetre utalnak. A zafír kék színe a
mennyei tisztaságot szimbolizálta, így a főpapi gyűrűk szinte kizárólagos drágakövévé
vált, a „borszínű” – és részegség ellen is hatásos – ametiszt az eucharisztiára
utalt. A színszimbolika általános használata mellett az is előfordult, hogy a
felhasznált drágakövek kezdőbetűinek összeolvasása által nyert mélyebb értelmet
egy ötvösmű. További jelentéstartalmat hordozhatott a számszimbolika egy-egy
ötvöstárgyon. A →Szent Korona nagyméretű →gyöngyeinek száma pl. a
megkülönböztetett 12 kétszerese. A bonyolult szimbólumrendszer az egyes köveket
kapcsolatba hozta a négy elemmel, az apostolokkal, az angyalokkal, a
hónapokkal, a hét napjaival, a bolygókkal stb. A színek mellett egyéb
tulajdonságuk is befolyásolta jelentésüket: pl. a heliotróp vörös foltjait
Jézus vércseppjeivel kapcsolták össze, s gyakran készítettek belőle
rózsafüzért. Rejtélyes égi származásuk miatt kerültek a becses kövek
csoportjába a meteorit eredetű tektitek, melyeknek fizikai-kémiai tulajdonságai
nem sokban különböznek az üvegéitől. Jegygyűrűkben gyakori volt a gyémánt, mely
a házastársi kapcsolat megbonthatatlanságára, állhatatosságára utalt, s melyről
egy legenda úgy tartotta, hogy viselője hűtlensége esetén üveggé változik.
Kiadások
Irodalom
Fernand de Mély, M. Charles-Émile Ruelle, Les lapidaires de
l'Antiquité et du Moyen Age, II, Paris, 1899; Ballagi Aladár, Kecskeméti
W. Péter ötvöskönyve, AÉ, ú. f. 3(1883); George Frederick Kunz, Rings
for the Finger, New York, 1917 (hasonmás kiad.: Dover Publ. Inc., New York,
é. n. [1973 u.]); Christel Meier, Gemma Spiritualis. Methode und Gebrauch
der Edelsteinallegorese vom frühen Christentum bis ins 18. Jahrhundert, I,
München, 1977; Héjjné Détári Angéla, Régi magyar ékszerek, Bp., 1976;
Sándor Koch, Die Edelsteine der ungarischen Krone, in Regni Hungariae
I. Studien zur Machtsymbolik des mittelalterlichen Ungarn, Bp., 1983;
Zoltán Kádár, Über die Symbolik der Edelsteine der ungarischen Krone, in
Regni Hungariae I, i. m.