A 12. sz. elején néhány lovag a szentföldi zarándokok ellátására szövetkezett. Eleinte sem saját épületük, sem szabályzatuk nem volt. II. Baudoin jeruzsálemi király támogatása jeléül saját palotájának egy részét, az egykori Salamon-templom területét bocsátotta rendelkezésükre. Itt épült fel első rendházuk, erről kapták nevüket is: a Salamon-templom lovagjai vagy Krisztus szegény lovagjai, azaz a ~ (→lovagrendek). Renddé szerveződésüket a Champagne vidékéről való Hugues de Payns lovagnak köszönhették, aki 1118-ban barátjával, Godefroy de St. Omerral létrehozta a közösség magvát. A troyes-i zsinaton (1128-ban) született meg a ~ rendjének létrejöttét megerősítő pápai engedély és az első rendszabályzat. A rend tagjai legfőbb feladatuknak a pogányok elleni harcot tekintették, ezért hamarosan fel is hagytak a betegápolással, hogy minden erejüket a fegyveres küzdelemre összpontosíthassák. 1136-ban Robert de Craon lett a rend új nagymestere. E kiváló lovag vezetése alatt vált a rend nagyhatalommá egész Európában és a Szentföldön. Ő építette ki a testület területi rendszerét, helyi szervezeteit. A ~ a sok kiváltság révén egyre nagyobb politikai szerephez jutottak. Gyakran vállalták fontos, bizalmas üzenetek, levelek közvetítését fejedelmek, főpapok részére. Megbízhatóságuk miatt vitás ügyekben sokszor fölkérték őket döntőbíráknak, főként a 12. sz.-ban.

A lovagok fehér köpenyt viseltek, vörös kereszttel. A rend jelmondata: „Non nobis Domine, non nobis, sed nomini tuo da gloriam!” (Ne nekünk, hanem a Te nevednek add, Uram, a dicsőséget!) 1240 k. a ~ katonai, politikai és pénzügyi téren egyaránt hatalmuk csúcsára jutottak. Birtokaik behálózták egész Európát. Szentföldi erődjeik elvesztése után a 13. sz. végére Ciprus szigetére szorultak, majd visszatértek Franciao.-ba, ahol a legtöbb birtokuk volt. Ám a rend tekintélye Franciao.-ban megrendült. A király a központosított monarchia kiépítésének akadályát látta a nagyfokú önállósággal rendelkező templomos rendben. 1307. okt. 13-án Franciao.-szerte egyszerre tartóztatták le a rend tagjait. Szép Fülöp levélben tájékoztatta a ~ „bűneiről” Európa uralkodóit, mintegy sugalmazva, hogy saját országukban hasonlóképpen cselekedjenek. Kiátkozás terhe mellett megtiltották, hogy a ~at bárki segítse vagy jogi védelmüket ellássa. 1312-ben pápai bulla rendelte el a templomos rend feloszlatását. 1314. márc. 18-án Párizsban az agg nagymestert és helyettesét megégették. A rend francia tagjainak többsége meghalt a börtönökben.

A ~ bukása elkerülhetetlen volt. A rend akkor szorult ki a Szentföldről, és igyekezett új központot keresni nemzetközi jellegű szervezete számára, amikor a nyugat-európai fejlődés éppen az ellenkező irányba fordult: a korábbi egyetemes keresztény törekvések helyett ekkor kezdődött meg az egyes országokon belüli központi királyi hatalom kiépülése. A nemzeti és univerzalista érdekek ütközésének vált áldozatává az országok feletti, tehát a helyi, királyi hatalomtól független lovagrend.

A ~ a →johannitákhoz hasonlóan a 12. sz. közepén jelentek meg Mo.-on, az ő letelepítésüket is II. Géza király mozdította elő. Első rendházuk Csurgón volt, amit 1163-ban okleveles említés bizonyít. Először a Dunántúlon és Dalmáciában kaptak jelentős birtokokat, és sorra állították fel rendházaikat. A királyi hatalom bizalmát élvezték, mint erről számos adománylevél tanúskodik. Hamarosan önálló rendtartománnyá szerveződtek. A lovagrendeket pártoló Imre király 1198-ban minden adó és járadék fizetése alól fölmentette őket. Korai adataink vannak arról, hogy a ~ a rájuk oly jellemző pénzügyi tevékenységet nálunk is gyakorolták: 1203-ban pl. a spliti érsek Vránában a templomos rendnél vette át a Velence ellen harcoló katonák zsoldjának kifizetéséhez szükséges ezüstöt. A vránai rendház a ~ igazi központja volt. Közrejátszott ebben kiváló fekvése is, hiszen az erőd az Adriai-tenger stratégiailag fontos pontján emelkedett. Birtokaik java része később is Dalmáciában, Szlavóniában, Horváto.-ban és a Dunántúlon helyezkedett el. A főbb városokban – →Esztergom, →Óbuda, →Székesfehérvár, →Pozsony, Győr – szintén építettek rendházakat. Jelentős területeik voltak Észak-Mo.-on (pl. Trencsén, Turóc, Sáros, Nyitra m.-ben), de az Alföldön és Erdélyben kevés nyomot hagytak. Mindez nyilvánvalóan összefüggött a keresztes hadjáratok útvonalaival.

Erejénél és az országban élvezett bizalmi helyzeténél fogva a templomos lovagrend →hiteleshelyi feladatokat is ellátott. 1222-ben az →Aranybulla példányai közül a pápa és a johanniták után ők kapták megőrzésre a harmadikat. A tatárjárás pusztításai idején a királyi sereg fő erejét a johanniták mellett a ~ adták. A muhi csatában a magyarok seregét három vezér, Kálmán herceg, Ugrin kalocsai érsek és Rembald templomos mester irányította. A vesztes csata után a menekülő királyt a lovagok védelmezték, majd Dalmáciában, Trau várában talált menedéket. Mikor Béla király továbbmenekült, feleségét és gyermekeit a ~ klisszai várába küldte. A tatárjárás alatt sok templomos lovag elesett. Pótlásuk nem sikerült: az 1200-as évek közepétől a rend katonailag meggyöngült. Bizonyára közrejátszott ebben az is, hogy – a johannitákkal ellentétben – a ~ szigorú, zárt közösségben éltek.

A korabeli forrásokból kiderül, hogy a ~ zárkózott, merev magatartása gőggel és önteltséggel párosult. Számos peres ügyük volt, amelyek során a rend tagjai és vezetői nagyfokú kapzsiságról tettek tanúbizonyságot. Nem tisztelték a pörös feleket, a bírákat és királyi tisztségviselőket sem. Nemegyszer előfordult, hogy a megidézettek – egyházi és világi előkelők – megjelentek a bíróság előtt, de az illetékes templomos rendházfőnök vagy tartománymester maga helyett egy pátert küldött. Ennek ellenére sem alakult ki velük szemben általános gyűlölet vagy harag. A 13. sz. végén fokozódó belviszályok, majd az interregnum idején a pápa szigorú utasítása szerint a ~ is I. Károlyt támogatták. A rend azonban a jelek szerint a saját hatalmát és birtokai gyarapítását tartotta szem előtt, bizonyos esetekben pedig éppen a zavaros mo.-i helyzetet használta föl vagyona növelésére. A templomos lovagrend 1312-ben történt feloszlatása a mo.-i rendtartomány életének is véget vetett. Javaikat lefoglalták, a vagyon egy része a király, másik része a johanniták kezére került, bizonyos birtokokra pedig különböző főurak tették rá a kezüket. A lovagokat és a testvéreket nem bántották, bebörtönzésre, atrocitásokra nem került sor. A köpenyükön lévő vörös kereszt után őket is veres barátoknak nevezték. A néphagyomány szerint e nevet kegyetlenkedéseik miatt kapták, de e hiedelem valójában csak utólag keletkezett. Bizonyos források arról tudósítanak, hogy még a 14. sz. végén, sőt a 15. sz.-ban is működött egy-két templomos konvent az országban.