Ev. lelkész, a reformáció első szakaszának legjelentősebb költője. Életéről annyit tudunk, amennyit verseiben elárul. Fiatalon ferences szerzetes volt, vlsz. Váradon. 1542–49-ben Serédy Gáspár papja Tállyán, hét énekét innen keltezi. 1544-ben Váradon járt →Dévai Bíró Mátyással. 1549 u. nincs adat róla.

A Serédy-udvarban töltött évekből maradtak fenn művei: gúnyos, haragos, komor, nyers énekek, szám szerint tíz, melyek közül Az emberi szerzésről címűt stílus alapján tulajdonítják neki. Hat éneke a kat. egyház romlottsága, a többi a közromlottság ellen szólal fel. Eszménye az erkölcsös, istenfélő, „Krisztus országát” megvalósítani akaró mezővárosi polgár. Elítéli a világi és egyházi vezetőket, a szerzetesi életmód sajátosságait; Luther társadalomszemléletét követve cáfolja a papság magasabbrendűségét. Énekeiben kamatoztatja →Temesvári Pelbárt és →Laskai Osvát prédikációinak, továbbá a kortárs prot. énekszerzők műveinek ismeretét. Legnagyobb élménye és ihletője a Biblia. Stílusában szerencsésen ötvözi a középkori egyházi, valamint a deák és a vágáns hagyományt. Versei szenvedélyesek és didaktikusak, nincs bennük epikus mag, funkciójuk a prédikációéhoz hasonló. Egyetlen olyan éneke van, amelyben egy kortársát támadja, a Pál érsek levelére való felelet (1548), amelyet →Várday Pál esztergomi érsek ellen írt. Tíz énekében kilenc különböző strófaképletet használ.

Az átokról szóló éneke („Rettenetes ez világnak mostan minden dolga…”, 1547) megjelent a →Hoffgreff-énekeskönyvben (1554–55), a Panasza Krisztusnak („Mind ez világnak, ím, esze veszett…”) pedig →Huszár Gál énekeskönyvében 1560-ban. Utolsó ismert műve, a Vigasztaló ének („Semmit ne bánkódjál, Krisztus szent serege…”, 1549) 1569-ben bekerült →Szegedi Gergely énekeskönyvébe, és a mai napig szerepel a prot. énekeskönyvekben. →Bornemisza Péter Énekek három rendbe (1582) c. gyűjteménye ~ mindegyik művét tartalmazza.