A középkorban a Kárpát-medencébe települt iráni nyelvű nép elnevezése. A jász szó feltehetően óorosz eredetű. Egy iráni nyelvből, ász alakban kerülhetett a magyarba. A mo.-i latin forrásokban a ~ Jazones, Jazyges, Philistaei néven szerepelnek.

Az óorosz jász elnevezés helyett a keleti és nyugati kútfőkben alán található. Erre a mongol kori utazók, Plano Carpini és Rubruk adnak magyarázatot, ők ti. a két népet azonosnak tekintik. Máig tisztázatlan a két elnevezés egymáshoz való viszonya, mindenesetre az alánok és ászok története nem választható el egymástól. A szarmatákhoz és a szkítákhoz közel álló alán/ász törzsszövetségre az 1. sz.-tól vannak adataink a Kaukázus előterében, ahová a kazah sztyeppről érkezhettek. Alán néven találjuk meg őket több mint ezer éven át a Kaukázustól északra elterülő vidékeken. Az Európára törő hunok először az alánokat hódították meg a 370-es években. Kisebb csoportjaik, csatlakozva a germán népvándorláshoz, egészen Hispániáig, sőt Észak-Afrikáig jutottak. A többség helyben maradt, és betagolódott a hun, majd az azt követő nomád birodalmakba. A kazár birodalom megalakulása, ill. a kazár–arab háborúk kapcsán gyakran említik őket a bizánci és arab források a Kaukázusban és a Krím félszigeten. A kialakuló magyarság szoros kapcsolatban állhatott az alánokkal, amit a magyar nyelv honfoglalás előtti alán jövevényszavai, ill. a magyar eredetmondában, Hunor és Magor történetében az alán népnév előfordulása igazol. A magyarsághoz korán csatlakozott ász csoportok neve tükröződik Eszlár, Oszlár helyneveinkben is. A 10. sz.-tól az alánok önálló hatalommá váltak, s Bizáncból megindult megtérítésük is. A 11–13. sz.-ban gyakran szerepelnek az orosz és grúz krónikákban, többek között ők biztosították a →kunok tömeges betelepülését Grúziába a 12. sz. elején. A mongolok 1223-ban csak azután győzték le az alánokat, hogy sikeresen szétbomlasztották szövetségüket a kunokkal. Batu 1239-ben vette be seregeivel az alán fővárost, Magaszt. Röviddel azelőtt látogatta meg az alánokat →Julianus barát. A mongol hódítás következtében az alán népesség három csoportra szakadt. Egyik részük nyugatra vándorolt, s az Al-Dunánál, Bizáncban és Mo.-on telepedett le. Ugyanakkor a Kínában székelő mongol nagykán udvarában is megtaláljuk őket, ahol testőrként szolgáltak. A helyben maradt csoport a Kaukázusba húzódott, ők a mai oszétok elődei.

A ~ neve a mo.-i forrásanyagban először 1318-ban bukkan föl. Egy 1323-as oklevél szerint a ~ a királyi hadban szolgálnak, és megilleti őket a bíróválasztás joga. 1333–34-ben feljegyezték az első jász kapitány nevét. Betelepedésükről nincsenek írott forrásaink, ezért aztán érkezésük ideje és módja is vitatott. A leginkább elterjedt álláspont szerint a kunokkal együtt költöztek be először 1239-ben, majd 1264–66 között, amit az támasztana alá, hogy a ~at általában a kunokkal együtt említik a források, és hasonló privilégiummal rendelkeztek. Ugyanakkor a mo.-i ~ elődeiként a Havasalföldön és Moldvában élő alánok is szóba jöhetnek, akiket a bizánci császár 1283-ban költöztetett birodalmába határainak biztosítására. Az 1340-es évektől erről a területről az alán népesség eltűnt, csupán központjuk, Jászvásár neve őrzi emléküket. Emellett 1365-ből van még egy adatunk arról, hogy Vidin várában a magyar nádor ~at fogadott fel. Ezek alapján feltehető, hogy a 13. sz. második felében, de még a 14. sz. folyamán is költözhettek jász csoportok Mo.-ra. Mindenesetre biztosnak látszik, hogy a ~ többsége a 13. sz.-ban került a Magyar Királyság területére, ugyanakkor a honfoglalás előtt és röviddel utána már megindult kisebb csoportok csatlakozása, és még a 14. sz.-ban is történhetett hasonló bevándorlás.

A ~ könnyűlovas íjászokként szolgáltak a magyar király hadseregében, s ezért adómentességet kaptak. A jász szállásterület a 14. sz. első felében Pilis és Esztergom m. volt. Az ottani ~tól származik az 1422-ben összeállított, néhány kifejezést és negyven közszót tartalmazó jász szójegyzék, amely a ~ nyelvének megállapítása szempontjából döntő fontosságú volt. A mai Jászság, azaz a Zagyva és a Tarna folyók menti települések területén 1366-ban említik őket először. A 15. sz.-ra alakult ki ott Jászberény központtal összefüggő településcsoport, amelyet a kunokhoz hasonlóan székekre osztottak (Berényszállás, Négyszállás, Árokszállás, Fényszaru). A ~ életmódja – amint az a jász szójegyzékben, ill. az egri vár adóösszeírásában tükröződik – közelebb állt a letelepült magyarokéhoz, mint a nomád kunokéhoz. A jelentős földművelés gyorsította elmagyarosodásukat, amelyet még az is elősegített, hogy a ~ többségükben már bejövetelükkor bizánci rítusú keresztények voltak (→bizánci kereszténység). A →ferencesek kapták a feladatot, hogy a →római kereszténységre való áttérésüket segítsék. Privilegizált társadalmi helyzetet biztosító területi autonómiájuknak köszönhetően nyelvi beolvadásuk után is megtartották önálló etnikai tudatukat. A török hódítás nyomán a ~ királyi adóját először az egri vár fenntartására fordították, majd Eger eleste után a Jászság a hatvani szandzsák része lett. Központjában, Berényben kádi székelt. A török kiűzése után, mivel a ~ nem tudták megfizetni a megváltást, 1702-ben a Jászság területét eladták a →német lovagrendnek, s ez a jász kiváltságok megszűnését jelentette. A kunokkal közösen 1745-ben sikerült visszaszerezniük előjogaikat, amelyeket csak a jobbágyfelszabadítás tett semmissé. Az 1751:25. tc. értelmében a Jászság a Kiskunsággal és a Nagykunsággal együtt Hármas kerület néven kiváltságos kerületté vált, azaz a megyétől hatóságilag független önkormányzattal rendelkezett.