Mamul, rekord megtekintése [ ID: 2134 ]
 
Zvara Edina
 
Beythe Imre 
 
ejtsd: bejte; Böjte, Böythe; †Németújvár, 1624 
 

Ref. egyházi író, lelkész, esperes, könyvgyűjtő. →Beythe István fia, →Beythe András testvére. 1592-ben a wittenbergi egyetem hallgatója volt. →Batthyány (II.) Ferenc udvari papja. Németújváron lelkészként apja, Körmenden esperesként testvére utódja volt. Jól ismerte a Batthyány család könyvtárát, többször is segítségére volt urának, Batthyány Ferencnek egy-egy könyv megszerzésében. Apjához és →Szenci Molnár Alberthez hasonlóan ő is befolyásolta a németújvári udvar arculatát. ~ ösztönzésére Batthyány Ferenc kalendáriumokat nyomtattatott. ~ elégedetlen volt a cseh Johannes Korzenski nyomdász munkálataival, s miután az elhagyta a németújvári birtokot, ő lett egy időre az officína gondviselője. Javasolta, hogy Bernhard Mátét hívják meg nyomdásznak, aki éppen akkor hagyta el a Nádasdy család keresztúri nyomdáját.

~nek két műve ismert. Az egyik Martin Möller művének fordítása: Az Úr Christusnak szentséges vacsorájáról való prédikáció… (Németújvár, 1617), a másik pedig egy 2010-ben előkerült üdvözlő vers, melyet Johann Korzenskinek írt 1617-ben, Németújvárra érkezése alkalmából.

Batthyány (I.) Ádám, miután katolizált, elzáratta a németújvári prot. iskola könyveit a helyi ferences kolostor könyvtárába. Ide kerültek a lelkészek és az iskola könyvei, köztük ~nek, apjának és testvérének legtöbb kötete is. Possessorbejegyzései („Emerici Beythe et fratrum christianorum”) szerint tagja volt a környéken működő művelődési körnek, amely közös használatú bibliotékát működtetett.

 
Kiadások
 
Zvara Edina, Johannes Korzenski németújvári nyomdász ismeretlen nyomtatványa 1617-ből. Pótlás az RMNy-hez, MKsz, 2011.
 
Irodalom
 
Theodor Tabernigg, OFM, Standort Katalog der Bibliothek in Güssing, ms., Güssing, 1972; Adattár XVI–XVIII/29, I, 1990; Szentmártoni Szabó Géza, Pótlás az RMNy-hez. S1143B, MKsz, 109(1993), 433; István Monok, Péter Ötvös, Edina Zvara, Balthasar Batthyány und seine Bibliothek, red. István Monok, Kismarton, 2004 (Burgenländische Forschungen. Sonderband XXVI – Bibliotheken in Güssing im 16. und 17. Jahrhundert, Band II); A Dunántúli Református Egyházkerület prédikátorai és rektorai, I, 1526–1760, szerk. Köblös József, Kránitz Zsolt, Pápa, 2009 (A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai. Forrásközlések, 10); V. Ecsedy, 2009; Monok István, „Ex libris Nicolai Bethlen et amicorum”. Az „et amicorum” bejegyzésről és a közös könyvhasználatról, in Szolgálatomat ajánlom a 60 éves Jankovics Józsefnek, szerk. Császtvay Tünde, Nyerges Judit, Bp., 2009; Zvara Edina, Ismert könyvgyűjtők tulajdonosi bejegyzései az Esterházy-könyvtárban, MKsz, 2011; MAMŰL LX, 2011 (Uő); Zvara Edina, Nyugat-dunántúli protestáns lelkészek könyvei a késő humanizmus korában, szerk. Monok István, Bp.–Szeged, 2013 (A Kárpát-medence kora újkori könyvtárai, 9).
 
Besorolás
 
 
Személy
 
Ha személy:
Születési hely, idő
Halálozási hely, idő
Németújvár, 1624
Enciklopédikus besorolás
Irodalomtörténet
Kor, időkör
16-17
MaMűL
13. kötet
oldal
340
Dátum
2014-03-19 00:00:00
Jóváhagy
Lektor
 
Vissza a listához Hozzászólás a szócikkhez

© MTA BTK, 2014