A 17. sz. végére vagy a 18. sz. legelejére datált bujdosóének. Legteljesebb, 21 strófás változatainak versfőiben Jánóczi András neve olvasható; személyéről semmit sem tudunk, más művét nem ismerjük.

A nehéz otthoni körülmények és a kirekesztés elől külföldre, akár tengeren túlra is útnak induló ember búcsúzik barátaitól és szeretteitől; majd az Úrhoz és a Szentháromsághoz fohászkodik, hogy angyalaikkal oltalmazzák az útonjárót. Elsősorban →ponyván terjedt a 18. sz.-ban, de több kéziratos változata is fennmaradt (pl. →Szíveket újító bokréta, 1770; →Jankovich Miklós: →Magyar világi énekek, 1789–91; Bándi Péter-énekeskönyv, 1837). Néhány kiszakadt strófája más 4×8-as metrumú erdélyi bujdosóénekekbe és keservesekbe épült be. Az 1820-as években Észak-Itáliában katonáskodó kopácsi (vajdasági) parasztlegény, Csöbrös István énekeskönyvében egy átköltött, saját élményekkel kiegészített variáns marad fenn. Szlovák nyelvű parafrázisát Jankovich Miklós jegyezte föl a 19. sz. elején „I čas prišel k vandrovani” kezdettel (→Nemzeti Dalok Gyűjteménye). A magyar népi emlékezet Erdélyben több dallamváltozatát őrizte meg (Kálmány Lajos, Bartók Béla és Bodon Pál gyűjtése).