Mamul, rekord megtekintése [ ID: 2330 ]
 
Balázs Mihály
 
Varsolci M. János, ifj.  
 
Torda, ?–Kolozs, 1630 
 

Hasonló nevű apjától, a Tordán és Kolozsváron szolgáló lelkésztől eltérően nem csupán könyvbejegyzései, hanem művei alapján is ismert unit. egyházi író. Kolozsvárt végezte tanulmányait, majd a lengyelo.-i Rakówban, valamint az ingolstadti és az altdorfi egyetemen tanult. 1618-tól Kolozsvárott tanított, majd Kolozson volt lelkész. 1609-ben a kolozsvári kollégium segédtanáraként írta meg újabban két másolatban is előkerült Antitheses doctrinae Christi et Antichristi c. latin költeményét, amely 28 négysoros strófában adja vissza a Szentháromság ellenében megfogalmazott polemikus iratok teológiai közhelyeit. Egyedüli unit.-ként ő írt köszöntő disztichonokat 1613-ban a frissen megválasztott Bethlen Gábor köszöntésére, jóllehet pár héttel korábbi könyvbejegyzésében még rettegett ettől a lehetőségtől. A bibliográfiák említik Altdorfban, ill. Ingolstadban írott latin nyelvű verses és prózai imáit is, de ezekből nem maradt fenn példány. 1621-ben gyászversben siratta el Péchi Simonné Kornis Juditot. Cromer András halálára írott epicédiuma kéziratban maradt és elveszett.

 
Kiadások
 

Erdélyi Országgyűlési Emlékek, VI, Bp., 1880, 347–348.

 
Irodalom
 

Gál Kelemen, A kolozsvári unitárius kollégium története (1568–1900), Kolozsvár, 1935; Balázs Mihály, Egy erdélyi unitárius könyv Somogyi Károly gyűjteményében, Szeged, 2011 (megjelenés alatt).

 
Besorolás
 
 
Személy
 
Ha személy:
Születési hely, idő
Torda, ?
Halálozási hely, idő
Kolozs, 1630
Enciklopédikus besorolás
Irodalomtörténet
Kor, időkör
?-17
MaMűL
12. kötet
oldal
347
Dátum
2014-03-21 00:00:00
Jóváhagy
Lektor
 
Vissza a listához Hozzászólás a szócikkhez

© MTA BTK, 2014