A
magyar előkelők viselete, így ~eik is az államalapítást követően a nyugati
mintákat követték, de a bizánci hatások is jelentősen befolyásolták a ruházat
és az ~ek formájának alakulását. Ezzel magyarázható, hogy a hazai emlékek
között olyan típusok is előfordulnak, melyek az első ezredforduló körül
átmenetileg eltűnnek Nyugat-Európában. Így pl. esztergomi ásatásból ismerünk
egy centrális épületet formázó finom arany fülbevalót, Jankovich Miklós gyűjteményével
pedig pántszerű arany karkötők kerültek az MNM gyűjteményébe. A 13. sz. második
felében a →kunok betelepülésével a keleti hatás újra felerősödött.
Az
~ek a kora újkorig nem egészen a mai értelemben alkalmazott, vagyis a test
díszítését szolgáló, egyéni ízlést tükröző tárgyak voltak. Elsősorban viselőjük
rangját, társadalmi pozícióját, vagyoni helyzetét jelezték. Ezért is próbálták
annyiszor – többek között Mo.-on is – szabályozni viseletüket, birtoklásukat
csakúgy, mint az öltözékekhez felhasználható anyagok minőségét, színét (→ruharendelet).
A 11–14. sz. közötti időszakban az ~ek mindenekelőtt az öltözékhez kötődnek.
Viszonylag kevés típust használnak, közülük a →gyűrűk és a ruházat
összefogását, rögzítését szolgáló kapcsok, brossok a legfontosabbak.
Természetesen nem hiányoztak a fejet ékítő pántszerű koronák sem, melyek
azonban nem minden esetben voltak uralkodói jelvények.
A
magyar viselet jellemzésében a 11. sz.-tól ismert toposz az öltözék
pompázatossága, gazdag, díszített volta. Különösen figyelemre méltó, hogy az
elsők egyikeként egy iráni szerző, Gardézi 1050 k. keletkezett munkája
jellemezte így a honfoglaló magyarok viseletét.
Az
európai viselet a 14. sz.-tól egyre színesebbé vált. A század a különböző
zománctechnikák felvirágzásának is nagy korszaka (→zománc). Ragyogó színek,
fantáziadús részletek jellemzik e kor ~eit, melyeken a különböző heraldikus
elemek, feliratok, figurális motívumok is feltűnnek. A Nagy Lajos király által
alapított aacheni magyar kápolna liturgikus felszerelésében (→aacheni kincs)
található palástkapcsok ennek szép példái. Luxemburgi Zsigmond király nagyváradi
sírjából előkerült az általa 1408-ban alapított →Sárkány-rend jelvénye. Sajnos
18. sz.-i fellelése óta az ~ elveszett, csak képi ábrázolása ismert. A hasonló
jelvények a 14. sz. végétől az udvari viselet nélkülözhetetlen elemei voltak.
Az 1360-as évektől kialakuló különleges zománctechnika, a ronde bosse zománc
kitűnő médium volt a plasztikus fantázialényeket, növényeket, tárgyakat
ábrázoló jelvények megmintázására. Ilyen zománcos figurális motívumokat,
jelmondatokat hordozó tagokból állhatott Erzsébet királynénak, Albert király
özvegyének 1440-ben elzálogosított nyakéke.
A
15. sz.-tól a polgárság nemesfémből készült ~eiről is egyre több tudósítással
találkozunk. Az ún. budapesti lelet gyűrűi, öv- és ruhakapcsai a késő gótika
naturalista, növényi motívumokból álló típusai közé tartoznak (MNM). A források
a középkor végétől kezdenek utalni a jellegzetes magyar viseletre. A 16–17.
sz.-ban a magyar főurak többnyire magyar viseletben jártak, míg az általában
német ajkú polgárság a német nyelvterületekéhez hasonló öltözéket viselt. A
magyar viseletben a süveget →forgó vagy →medály díszítette, a →dolmány bőségét →öv
szabályozta. A 16–17. sz.-i férfiviselet fontos része volt a fegyverzet,
melynek reprezentatív változatai különleges értéket képviseltek. A magyar főúri
nők a kora újkorban ugyanolyan típusú ~eket viseltek, mint az európai előkelők.
Párhuzamosan azzal, hogy a nők haja részben láthatóvá vált, visszatért a
fülbevalók divatja. A nők haját →rezgőtű, pártájukat vagy főkötőjüket →boglárok
díszítették. A nyakékek és az ezeket díszítő függők (→násfa) a korszak
legreprezentatívabb ~ei voltak. A magyaros díszviselethez tartozó ~ek a későbbiekben
is megőrizték hagyományos típusukat, formájukat, az adott korszak ~stílusához
igazodva. A kora újkori főúri ~típusok a 18. sz.-tól fokozatosan átkerülnek a
közrendi viseletbe.
A 17. sz.-tól a földrajzi
felfedezések hatására egyre nagyobb mennyiségben kerültek Európába különböző →drágakövek.
Ennek hatására fokozatosan átalakultak az ~ek is. A 17–18. sz. fordulójának mo.-i
~ein a korábban fontos szerepet játszó zománc és plasztikus díszítmény háttérbe
szorult. A királyi Mo. és Erdély ~viseletében volt némi eltérés. Az előbbi
területen nagyobb arányban számolhatunk az importtárgyak jelenlétével.
Kiadások
Irodalom
Hlatky
Mária, A magyar gyűrű, Bp., 1938; Alcsúti Katalin, Régi magyar
ékszerek, Bp., 1940; Héjjné Détári Angéla, Régi magyar ékszerek,
Bp., 1965, 21976;
Kovács Éva, Két 13. századi ékszerfajta Magyarországon, AH, 1(1973);
Lovag Zsuzsa, A magyar viselet a 11–13. században, AH, 2(1974).