Mamul, rekord megtekintése [ ID: 2405 ]
 
Kiss Erika
 
nyakék 
 
 
 

A középkorban ritkák voltak a ~ek, elsősorban a ruházat rögzítésére, zárására viseltek különböző csatokat, →boglárokat. A ruhakivágás nagyobbodásával, a 13. sz. végétől jelennek meg nagyobb számban ~nek nevezhető →ékszerek. A késő középkor folyamán nem annyira ékesség voltuk, hanem rangjelző szerepük volt fontos. A 16. sz.-tól a művészek, követek, udvari emberek kitüntetésének egyik formája volt az aranylánc adományozása, de a világi →lovagrendek díszöltözékeinek is meghatározó eleme volt a rendi lánc. A különböző városi, testületi tisztségviselők (polgármesterek, egyetemi elöljárók) díszláncai ennek a típusnak kései leszármazottai.

A kora újkori forrásokban általában nyakravalónak nevezték azt az ékszert, melyet a nyakra akasztottak, s amelynek elülső részét többnyire függő díszítette. A kifejezés általános értelmű használatára utal, hogy textíliák között is találkozunk vele (→nyakravaló). A 16. sz. végének udvari viseletében gyakori volt az egyszerre viselt több, különböző méretű ~. Ezek közül a szorosabb, általában a nyak vonalára illeszkedő típussal (carcans, carcanet) azonosíthatjuk a nyakszorítót, torokszorítót. Az ilyen ékszerek készülhettek drágaköves, bogláros elemekből, de lehettek egyszerű gyöngysorok is. Az utóbbi látható Nádasdy (I.) Tamásné Kanizsai Orsolya képmásán (1560, MNM).

A legelőkelőbb nyakra való ékszerek a nyakbavetők voltak. E kifejezés, mely a 17. sz. közepétől már ritkábban fordul elő, drágakővel, gyönggyel gazdagon díszített, vlsz. a vállra boruló ékszert jelentett. A fegyverek között említett nyakbavető pallos, lóra való nyakbavetők alapján arra következtethetünk, hogy olyan, hosszabb ~ lehetett, melyet a fejen áthúzva öltöttek fel, tehát viseletkor a vállon kiterült. A láncok és a nyakbavetők közötti fő különbség vlsz. a hossz volt. A 17. sz.-i magyar főúri viselet jellemző ékszere volt a többsoros gyöngy ~, mely a ruhaderékon folytatódva a derekat is körbefonta (Nádasdy [I.] Pálné Révay Judit képmása, 1633, MNM).

A 16. sz.-ban az előkelők öltözékét főként a spanyol Habsburgok udvara határozta meg. A 17. sz. közepétől azonban a francia udvar veszi át a divat irányítását. Az ottani udvari viselet hatására terjedtek el Európa-szerte a különböző méretű és anyagú szalagcsokrok mint az öltözék legfőbb díszei. Ezek általában függők vagy olyan mellrevalók (Brust Stuckhl) voltak, melyek a dekoltázs középrészét díszítették. Függhettek ~ről, de hordhatták őket a ruhára tűzve vagy textilszalagra fűzve is. A 17. sz. végén a nyugat-mo.-i udvarokban is viselték drágaköves, elsősorban gyémánttal díszített változatukat (Esterházy [I.] Pálné Thököly Éva képmása, 1690, MNG).

A 18. sz.-i mo.-i ékszerviseletben nemcsak a tárgyak és nyomukban egyes formák, hanem a viselési mód szívós továbbélése is megfigyelhető. Vlsz. a magyar öltözéknek az immáron gyorsan változó francia divattól eltérő jellege magyarázza mindezt. A század végének klasszicizáló öltözékéhez már gyakrabban viseltek az új divat szerinti, áttört, csipkeszerű ~et, többnyire hozzá tartozó fülbevalóval együtt.

 
Kiadások
 

 
Irodalom
 

 
Besorolás
 
 
nyaklánc
 
Ha személy:
Születési hely, idő
Halálozási hely, idő
Enciklopédikus besorolás
Ékszer
Kor, időkör
13/2–18/2
MaMűL
oldal
Dátum
2014-03-22 00:00:00
Jóváhagy
Lektor
 
Vissza a listához Hozzászólás a szócikkhez

© MTA BTK, 2014