Tanár, ref. lelkész, versszerző. Feltehetőleg az 1681-ben elhunyt zilahi elsőpap, Z. János fia.

A sárospatak-gyulafehérvári kollégium tanulója, 1693. nov. 3. és 1695. jan. 15. között szeniora is volt. Egy 1692. máj. 19-ről fennmaradt, vlsz. →Bethlen Miklóshoz írott legációs levelével küldte diáktársait adományt gyűjteni. Iskolái végeztével Kassára költözött. 1695-ben a Göncről Kassára menekült pataki kollégiumhoz csatlakozott, s ismét a kollégium szeniora lett. Tállyán vállalt iskolamesteri állást, később borkezelő quaestor volt, majd 1707-től lelkészi pályára lépett s a borsodi traktusban, többek közt Edelényben, Bikken, Zsolcán működött.

Tállyai rektorsága idején, 1698-ban szerezte a Phaëton tüze, mely Magyarországnak mostani sorsát különböző rendű énekben béfoglalja (Phaëtonis Incendium, sortem Hungariae modernam Threnis Lyricis Allegoricè repraesentans) c. szomorúénekét, melynek latin nyelvű akrosztichonja magyarra fordítva a „Zilahi János, a tállyai iskola rektora így siratta Magyarországot” olvasatot adja. Kéziratos másolata Pápai M. Mihály kéziratgyűjteményében maradt fenn Sárospatakon.

A gyászdal az 1697. júl. 1–21. közt zajlott hegyaljai felkelés előzményeit és következményét, a váratlan kuruc rajtaütés nyomában támadt kegyetlen pusztítást, a tűzzel-vassal elkövetett féktelen labanc vérengzés és garázdálkodás eseményeit vetíti kozmikus távlatokba az Ovidius Metamorphosese második könyvéből kölcsönzött Phaeton-történet 1–325. sorainak szabad feldolgozásával (1–33. strófa). Mitologikus párhuzamot vonva a Phoebus/Jupiter szekerével felelőtlenül az egész világot felégető s magát is elpusztíttató Phaeton szerencsétlen esete és a meggondolatlan kuruc vállalkozást megtorló császáriak rémtettei, a hegyaljai települések, köztük Tokaj és Sárospatak várának feldúlása-felégetése között. A barokkos látványképű vers párdarabja a Cantio Tokai vagy más változatban Cantio flebilis de periculo Tokajensi c., a →Komáromi énekeskönyvben, ill. a →Szentsei-daloskönyvben hiányosan fennmaradt panaszéneknek.