A 16. sz.-ig ugyan számos vallási (korabeli kat. nézőpontból: eretnek) mozgalom létezett Európában, ám a kat. vallás hegemóniáját a középkor folyamán egyik sem ingatta meg. Az egyházi reformok szükségességét a kat. egyház is felismerte, a konstanzi (1414) és a bázeli (1431) zsinaton erre kísérletet is tett. Mindez azonban nem volt képes gátat vetni a 16. sz.-dal kezdődő nagy vallási (egyszersmind társadalmi és kulturális változásokat hozó) mozgalomnak, amelynek összefoglaló neve a ~, s amelynek szimbolikus kezdetét Luther fellépéséhez, a nevezetes wittenbergi tételek (1517) kihirdetéséhez szokás kötni. Nyilvánvaló azonban, hogy a korábbi vallásreformáló elképzelések, a 15. sz.-i politikai-társadalmi események, a →humanizmus eszméi, az alsópapság és a szegény (elsősorban ferences) szerzetesek szembenállása a főpapsággal, a városi polgárság növekvő szerepe és ezzel párhuzamosan erősödő öntudata és még számos tényező együttese eredményezte, hogy az egyházszervezetileg és teológiailag egységes kereszténység véget ért. A reformált (prot.) vallások ugyan sem teológiájukban, sem mentalitásukban, sem kulturális identitásukban, sem társadalmi bázisukban, sem területi elterjedésükben nem voltak azonosak, ám abban igen, hogy elutasították a pápa fennhatóságát és a kat. egyház tanításainak egy részét, mindenekelőtt az ún. Szent Hagyományt, amely nem a Biblián, hanem különböző egyházatyák tanításain alapult, tagadták a szentek közbenjáró szerepét, és szükségtelennek tartották a papi cölibátust, a hatalmas egyházi birtokokat-vagyonokat.

Mo.-on az ev. (luth.), a helvét irány követő (a 16. sz. ban „magyar vallás”-nak is hívják, később: ref., kálvinista) és az antitrinitárius (unit.) vallás és egyház terjedt el, továbbá nagyobb mértékben csak Erdélyben és (a szórványoktól eltekintve) aránylag rövid időszakban (16–17. sz.) a szombatos („zsidózó”) vallás, és a német etnikumú, zárt közösségben élő →habánok, továbbá néhány magyar közösség körében az anabaptizmus (a ~ tipológiájáról lásd a 4. fejezetet). Az ev.-ok és a helvét irányt követők között a leglényegesebb teológiai eltérés az úrvacsoratan, míg e két prot. felekezet és az unit.-ok között a Szentháromság értelmezésének kérdésében alakult ki.

                               Martin Luther                                  Philipp Melanchthon

A luther–melanchthoni tanokat követő ev.-ok alapvető hitelveit a Philipp Melanchthon (1497–1560) által összeállított Ágostai Hitvallás (Confessio Augustana, Augsburg város latin nevéből, ahol az 1530-as birodalmi gyűlésen V. Károly császár előtt felolvasták) tartalmazza, magyarra először →Pálházi Göncz Miklós fordította le (1615, kéziratban maradt). A Zwingli–Bullinger–Kálvin tételeiből kialakult ref. vallás alapvető hittételeit az ún. Heidelbergi Káté (1563; első magyar kiadása: 1575, →Huszár Dávid), az ún. II. Helvét Hitvallás (1567) és ill. a nagyigényű teológiai mű, Kálvin Institutiones…-a (1536) foglalta össze, amelyet Bethlen Gábor erdélyi fejedelem akaratát követve →Szenci Molnár Albert fordított magyarra (Az keresztyéni religióra és igaz hitre való tanítás, Hanau, 1624). A mo.-i unit.-ok hittételeinek legfőbb forrásai →Dávid Ferenc teológiai írásai.

Ld. még: 

→az evangélikus egyház története

→a református (kálvinista) egyház története

→az unitárus egyház története

→radikális reformáció