A magyar szakirodalomban Padovai ének vagy Padovai diákdal címmel emlegetni szokott énekecske a 16. sz. első feléből, magyarból latinra, majd latinból olaszra fordított szerelmes vers. Bernardo Tomitano Ragionamenti della lingua toscana (Beszélgetések a toszkán nyelvről, 1545) c. dialógusában az egyik szereplő elmondja, hogy Padovában hallott egy magyar diákot magyarul énekelni. Kérésére a diák latinra fordította a magyar éneket, ennek fordítása a ~. Szövege Tomitano Quattro libri della lingua toscana (A toszkán nyelv négy könyve, 1570) c. munkájában maradt fönn, versformája, mint Kovács Sándor Iván megállapította, szabályos madrigál.

A magyar szakirodalom egy része az adatot hiteltelennek tartja (többszörös fordítás, topikus környezet), és fölényesen elutasítja, mondván: legföljebb arra lehet belőle következtetni, hogy magyarul is írtak már ekkor szerelmes verseket, másik része kevésbé kritikus, és olyan forrásként értelmezi, amely a Balassi előtti magyar nyelvű szerelmi líra jellegéről tudósít.