Humanista főpap, politikus, mecénás. Gazdag német polgári család sarja;
nagybátyja, Ferenc (†1480) Kassa leggazdagabb embere volt, 1477-ben főbíróvá is
megválasztották. ~ apja és nagybátyja is üzleti kapcsolatban állt a Thurzókkal,
a két család együtt művelte besztercebányai bányáit. A Szatmáriak atyafiságba
kerültek a bártfai Stenczelekkel, az erdélyi-besztercei Kretschmerekkel, a
budai Forsterekkel is.
~ 1477-ben iratkozott be a krakkói egyetemre, 1481-ben baccalariatus in
artibus fokozatot szerzett; bolognai tanulmányaira nincs bizonyíték. Életének
ezt követő 12 évéről nincs adatunk. II. Ulászló uralkodásának kezdetén
kerülhetett a kancelláriába, ahol 1492-ben levéltáros (conservator), 1494–1503
között titkár (secretarius) volt. 1495-ben a fehérvári Szt.
Miklós-társaskáptalan prépostja, 1497-ben erdélyi, 1498-ban mislyei és óbudai
prépost. 1499 végén Ulászló veszprémi püspökké és budafelhévízi préposttá is
kinevezte. A →Sárkány-rend jelvényével körülvett címere világi, lovagi
ambícióit jelezheti. Csak 1506-ban döntött az egyházi karrier mellett és
szenteltette magát pappá. 1501-től váradi, majd 1505–21 között pécsi püspök,
élete végén esztergomi érsek (1521–24). Prímásként szembeszállt a terjedő
reformációval, s támogatta →Kapisztán János szentté avatását.
→Bakócz Tamás pártfogoltjából egyre inkább riválisává vált: már az 1497-es
országgyűlésen elvették Bakócztól – időlegesen – a királyi pecséteket, a
következő évben pedig secretariusként ~ vette át a kancellária tényleges
vezetését. 1503-ban titkos kancellár lett, s a magyar bel- és külpolitika
irányítójaként jelentős szerepe volt az 1506. évi Habsburg–Jagelló örökösödési
szerződés, majd 1515-ben a bécsi királytalálkozó létrejöttében; az utóbbin ~t
→Johann Kresling köszöntötte oratióval.
~ Bakócz mellett az ország legjelentősebb mecénása volt. A tehetséges ifjakat
Bolognában taníttatta, s pártfogásával ott nyomtatták ki a neki ajánlott
irodalmi műveket. Támogatottjai közt tarthatjuk számon →Magyi Sebestyént, →Hagymási
Bálintot, Besztercei →Kretschmer Lőrincet, →Kesserű Mihályt és Giovan Battista
Pio bolognai tanárt is. Pécsett humanista kör alakult ki környezetében.
Szülővárosában a →kassai Szt. Erzsébet-plébániatemplom déli oldalán
nagybátyja, Sz. Ferenc építtette fel 1477-re a család kápolnáját. ~ ennek és az
anyatemplomnak is ajándékozott klenódiumokat, a templomtól délre álló Szt.
Mihály-temetőkápolnát pedig új mellékkápolnával bővíttette. Eredetileg ezt az
időközben (a 20. sz. elején) lebontott kápolnát díszítette az 1492-es évszámot
viselő vörös márvány címerköve, amely ma a régi városháza lépcsőháza falában látható.
Kassa szülöttét és támogatóját énekelte meg Iubilus Heroicus c. dicsőítő
versében a lindaui születésű →Valentin Eck.
~ püspöki mecenatúrája a 16. sz. első éveitől számítható; talán ő kezdte
meg Váradon a püspöki palota átépítését. A személyéhez kötődő legfontosabb műalkotások
pécsi évei alatt születtek. Ő készíttette azt a vörös márvány tabernákulumot
(1505–10 körül), amely eredetileg a →pécsi székesegyház főszentélyében állott,
ma pedig a Corpus Christi-kápolnában található. A pécsi székeskáptalan épületei
a székesegyháztól délre helyezkedtek el, s kvadrumot zártak körül. A 15.
sz.-ban épült ki a mai püspöki palota keleti és déli szárnya. Elődje, →Ernuszt
Zsigmond védelmi célú építkezései után ~ a püspöki palota reprezentatív
átépítésével törődhetett. Vlsz. ekkor készült a déli szárny emelete, a szárny
északi traktusa és a déli, földszinti „sötét folyosó” feletti beépítés. A déli
homlokzaton 1967-ben a falba másodlagosan beépítve kétféle reneszánsz ablak
töredékeit találták meg. A palota – a török uralom másfél évszázada ellenére –
csaknem teljesen megőrizte középkori magját. ~ idején épülhetett a déli szárny
nyugati végén a szabad lépcső az emelet új helyiségeinek megközelítésére; a
helyiségek (köztük a kápolna) folyosóra nyíló ajtókeretein még 1800 k. is
láthatók voltak ~ címerei. (A szabad lépcsőt és a középkori eredetű emeleti
kápolnát a 19. sz. közepének átalakításai során távolították el.) A mai Dóm tér
keleti oldalán ~ építtette át reneszánsz stílusban a középkori káptalanházat,
amelyet a 16. sz.-tól a források „Aedes Sakmarianae”-nak neveznek és említik ~
címereit is. A 18. sz. végéről átépítésére négyféle tervváltozatot is ismerünk,
ezek őrizték meg a székesegyház melletti földszinti román kori kápolna emlékét,
amely később a káptalan gyűlésterme lehetett. A város feletti Tettye dombon ~
püspöki villát építtetett. A villa suburbana típusába tartozó, U alaprajzú,
mára rommá lett épület elhelyezése eszményi: dél, a város, a kilátás felé
orientált.
~ nagyszabású építőtevékenységének másik színhelye →Esztergom. Az ő címerét
is kifaragták a Bakócz-kápolna egyik csegelyén. Ugyancsak ~ címere díszítette
annak a lépcsőnek korlátpilléreit, amely az érseki palota kora gótikus
kápolnájától indult vlsz. egy egyemeletes loggiához. A palotába készült egy
~-címeres kandalló is. Sírköve a Szt. Adalbert-székesegyházban állt, a főoltár
közelében.
~ magánkönyvtára legfontosabb tartózkodási helyén, Budán, Mindszent (ma:
Úri) utcai palotájában lehetett. Mecénási tevékenységének egyik csúcsa a
párizsi Bibliothèque Nationale-ban őrzött Breviarium Strigoniense, a
Jagelló-korból ismert legmagasabb művészi színvonalú, magyar megrendelésre
készült kódex. Firenzében készült, miniátora Boccardino il Vecchio lehetett. ~
két évvel a mohácsi vész előtt halt meg, így a még egységes középkori magyar
állam egyik utolsó jelentős mecénása volt. Főpapi jelmondata: „Dominus det
nobis et regno pacem” (Uram, adj nekünk és az országnak békét) a török elleni
küzdelemben reményt vesztett ország fohásza.
Kiadások
Irodalom
Tóth-Szabó Pál, Szatmári György prímás, Bp., 1906;
Soltész Zoltánné, Garázda Péter, Nagylucsei Orbán és Szatmári György
ismeretlen könyvei, MÉ, 1958; G. Sándor Mária, Reneszánsz Baranyában,
Bp., 1984; Köblös József, Az egyházi középréteg Mátyás és a Jagellók
korában, Bp., 1994; Péter Farbaky, György Szatmári (c. 1457–1524),
patron of renaissance architecture in early 16th century Hungary, AHA, 1999–2000;
Uő, „Dominus det nobis et regno pacem.” Ein Mäzen unter den Jagiellonen:
György Szatmári (1457–1524), in Die Jagiellonen. Kunst und Kultur einer
europäischen Dynastie and der Wende zur Neuzeit, Hrsg. von Dietmar Popp,
Robert Suckale, Nürnberg, 2002; Uő, Szatmári György, a mecénás, Bp.,
2002 (MűvtörtFüz, 27); Emlékkötet Szatmári György tiszteletére, szerk.
Fedeles Tamás, Bp.–Pécs, 2007.