1. az alapítástól 1541-ig

A középkori Mo. fővárosa. Az 1240-es évek második felében alapította IV. Béla, aki a tatárjárás után megmaradt pesti lakosságot a ~i várhegy megerősítésre alkalmas, háromszögű fennsíkjára telepítette át. Az új város, melyhez hozzácsatolták a 12. sz. óta lakott Felhévíz egy részét is, hivatalosan előbb a castrum novi montis Pestiensis, majd hamarosan a ~ nevet kapta (a régi ~t ettől kezdve mind gyakrabban nevezték →Óbudának). A többségükben német (→németek) pesti →polgárok azonban nemcsak kiváltságlevelüket és városi pecsétjüket vitték magukkal, hanem →Pest német nevét is, s új lakhelyüket szintén Ofennek (’kemence’) nevezték. (A régi Pestet a középkor végéig németül Altofennek hívták, s e néven csak az 1530-as években kezdték Óbudát érteni.)

Nem tudni, hogy a várhegyen már a 13. sz.-ban épült-e erődítés, egy királyi kúria mindenesetre állott a mai Táncsics M. u. 9. sz. helyén. Az alapítás körüli időkben a városban királyi pénzverőház is létesült. 1247-ben említik először a →budai Nagyboldogasszony-templomot, mely a németek plébániatemploma lett, 1257-ben pedig már a magyaroknak is volt két templomuk: a várhegyen a Mária Magdolna-templom, melynek tornya ma is látható, és a Szt. Péter vértanúról elnevezett egyház a váralján. A 14. sz. közepén, bár az udvar általában Visegrádon tartózkodott, már állt a várhegy déli részén egy királyi lakhely céljára is szolgáló épület. Ebből az időből származik a ~i →királyi palota alapjaiban ma is látható István-tornya. A palota nagyobb arányú kiépítésére Zsigmond, majd Mátyás uralkodása alatt került sor. A palotától északra, a várhegy nyugati oldalán vezetett a Zsidó utca, mely az 1360-as évekig a ~i →zsidók lakhelye volt. A keleti oldalon húzódó utca nevét a →ferencesek Árpád-kori alapítású Szt. János-kolostoráról kapta, melyben III. Andrást 1301-ben eltemették, s melynek közelében állt a ferences →beginák háza. A két utca között építtette fel Zsigmond király a Szt. Zsigmond-prépostság templomát. A két utca a város fő piacterébe torkollott (kb. a mai Dísz tér és Szentháromság utca által határolt területen, közepe azonban már a középkorban beépült). Vlsz. a plébániatemplommal szemben állt a középkori →városháza. A piactértől északra négy utca vezetett: nyugaton a Mindszent utca, középen az Olasz és a Szt. Pál utca; a negyedik utca déli, Ötvös utcának nevezett részén, a mai Hilton Szálló helyén 1254-ben már állott a →domonkosok Szt. Miklós-kolostora, a rend ugyanis ebben az évben ott tartotta generális káptalanját. A mai Táncsics M. utca északi része lett a Nagy Lajos által kiűzött, de hamarosan visszatelepülő zsidók új lakhelye, itt több →zsinagógát is föltártak az ásatások. A németek föltehetőleg a várhegy középső részét lakták, míg a déli és az északi részen a lakosság többsége magyar lehetett. A várhegyen a →lakóházak többnyire kőből épültek, általában egyemeletesek voltak, kétemeletes alig akadt köztük, s egyetlenegy maradt meg máig: az Úri u. 31. sz. alatti palota (→városépítészet). Az utcákat kaviccsal borították. A vízellátást kutak, a nagyobb vízfogyasztású helyeken az esővizet összegyűjtő ciszternák biztosították, de volt a városnak Mátyás uralkodásától a ~i források vizét szállító →vízvezetéke is. A Duna vizét szintén használták, ez részint vízhordók, részint Zsigmond korától taposómalmos szivattyú révén jutott fel a városba.

Körben a várhegy alatt terültek el a középkori külvárosok. Az északi oldalon feküdt Tótfalu, attól északabbra pedig Taschental, ez utóbbiban alapította Nagy Lajos és Erzsébet királyné 1372-ben a német →karmeliták kolostorát, melynek maradványait a közelmúltban tárták fel. Ezektől keletre esett a legnagyobb külváros, Szentpéter-váralja. A mai Víziváros déli részén, a várhegy oldalában volt Szentmihály, alatta pedig Szentistván, ahol 1276-ban már állt az →ágostonosok kolostora. A várhegytől délre az egykori Kisebb Pest ~ alapítása után Alhévíz néven az új városhoz került, de egy kisebb területe, az ottani fürdővel együtt, továbbra is Pesthez tartozott. Alhévízen állt az Árpád-kori alapítású Szt. Gellért-plébániatemplom; az Erzsébet-hídtól délre tárták fel a Szt. Erzsébet-ispotály nyomait. Felhévíznek a külvárostól északra eső része a stefaniták (→Ágoston-rendi kanonokok) birtokaként megtartotta önállóságát, de a ~i tanács is élvezett itt bizonyos jogokat, így pl. felügyelete alá tartozott a Szentlélek-ispotályosok háza és ispotálya is. Felhévízen a stefaniták a 14. sz. közepéig →hiteleshelyet is működtettek. A várhegy nyugati oldalán húzódó Logod megmaradt falusias településnek. A külvárosokban is akadtak emeletes kőházak, de többségben voltak a földszintes fa- vagy paticsházak.

Noha a 15. sz. előtt ~ nem volt rezidencia, az uralkodók fontosnak tartották a város feletti uralmukat, s az 1260-as évektől, megsértve a polgárok bíróválasztási jogát, ~ kormányzását maguk kinevezte rektorra bízták. 1346-tól a várost választott →bíró irányította 12 tagú tanácsával. A ~i tanács ítéletei ellen a tárnokmesterhez lehetett fellebbezni; a tárnoki városok közül ~ számított a legjelentősebbnek. A város ugyan elvileg a veszprémi egyházmegye része volt, de négy plébániája az esztergomi érsek joghatósága alá tartozott.

A vezető réteget kezdettől a pesti német, nemegyszer lovagi származású, a város környékén birtokokat szerző, a nemességéhez hasonló életvitelt folytató, főként kereskedelemmel és pénzüzletekkel foglalkozó polgárok alkották. Körük a 13. sz. második felében Regensburgból, egy évszázad múltán pedig Nürnbergből érkező kereskedőkkel gyarapodott. Az 1370-es évektől a tanácsba bejutottak a gazdag középpolgárság, valamint a mind nagyobb számban ~ra beköltöző magyarok vezető rétegének (királyi tisztviselők, ügyvédek, állat- és borkereskedők) képviselői is. A ~i szokásjogot és kiváltságokat a 15. sz. elején írásba foglaló →Budai Jogkönyv még a német polgárság érdekeit képviselte, de a →Habsburg Albert által 1439-ben kiadott új tanácsválasztási szabályzat már a német és az időközben megerősödött magyar vezető réteg kompromisszumát rögzítette, mely szerint a bírót évente felváltva választották a németek és a magyarok közül, a tanácsbeli helyek pedig paritásos alapon oszlottak meg a két nemzetiség között. A német és a magyar patríciusréteg, kiegészülve a gazdag német és magyar kézművesekkel, együtt irányította a várost 1529-ig, amikor Szapolyai János távozásra szólította fel a Ferdinándot támogató német polgárságot. A ~n élő olaszok a nagybirtokosokkal álltak kapcsolatban, ill. a királyi pénzügyigazgatásban működtek. ~n tekintélyes számban éltek kamaraszolgának számító és az uralkodó védelmét élvező zsidók. Az 1460-ban létrehozott prefektúra élén álló prefektus az ország összes királyi zsidójának felettese volt. ~ lakossága a középkor végén a legutóbbi becslések szerint kb. 13-14 000 főre tehető.

~ a 14. sz.-tól fővárosnak számított, majd a 15. sz. elejétől, amikor az udvar végleg ~ra költözött, királyi székhely lett. Itt működtek a királyi hivatalok és bíróságok, s az →országgyűléseket is itt, ill. Pesten vagy a Rákos mezején tartották.

Központi fekvésének és királyi birtok voltának köszönhetően a város jelentős szerepet játszott a →kereskedelemben. A ~iak már a magukkal vitt 1244-i pesti aranybulla egyik cikkelyét árumegállító jogként értelmezték, s e kiváltságukat I. Károlytól kezdve az uralkodók is megerősítették. A városnak három heti piaca és a 13. sz. második felétől évi két országos vására volt. ~ rezidenciává válása után az udvar itt-tartózkodása mintegy ezer fős személyzetet jelentett, ehhez járult még az ügyeiket intéző országlakosok jelenléte, mindez állandó felvevőpiacot biztosított a kereskedőknek és a kézműveseknek. ~n a nürnbergi (és kölni) kereskedők játszották a legfontosabb szerepet, közülük nem egy letelepedett a városban és polgárjogot szerzett, s így élvezhette a helyi kereskedőket megillető jogokat. A ~i németek elsősorban a külkereskedelemben voltak érdekelve, míg a magyarok (a pesti kereskedőkkel együtt) a belkereskedelmet, ill. az állatexportot tartották kezükben. ~n a kézműves szakmák közül a 14. sz.-ban a ruházati ipar állt az élen, majd a fém- és az élelmezési ipar következett; a 15. sz.-ban előretörtek a bőrműves szakmák is. A kézművesek a középkor végén a ~i lakosság 30-33%-át alkották. Legalább 25 iparágnak voltak itt →céhei, összesen 15 céhről maradtak adatok. ~ (és Óbuda) környékén sok helyütt folyt →szőlőművelés, ami a borászattal kapcsolatos mesterségek megjelenésével járt együtt, és nagyszámú szőlőkapást foglalkoztatott.

~n a 13. sz.-tól jelen voltak a kolduló rendek, a domonkosok, ferencesek és ágostonosok után a 14. sz.-ban a karmeliták is megtelepedtek. A városban működő több plébániai és kolostori iskola közül kiemelkedett színvonalával a Nagyboldogasszony- és a Mária Magdolna-templom iskolája. A jelek szerint a →budai domonkos főiskolát Mátyás egyetemmé kívánta fejleszteni; olyan tudósok tanítottak itt, mint →Marcin Bylica. A ferencesek ~i kolostorában élt és tanított a két európai hírű teológus, →Temesvári Pelbárt és →Laskai Osvát. A város közelében fekvő budaszentlőrinci kolostor (melynek alapfalai ma is láthatók) volt a →pálosok nemzetközi központja, a rend generálisának székhelye. Itt működött →Gyöngyösi Gergely rendfőnök, aki Vitae fratrum c. befejezetlen művében megírta rendjének középkori történetét. ~n alapították az 1470-es években Mo. két legrégebbi nyomdáját: a →Budai Krónikát kinyomtató Andreas Hess műhelyét és az ún Confessionale-nyomdát (→Buda nyomdászata és könyvkiadása).

2. 1541–1686

~ 1541-ben török kézre került. Az ostrom elsősorban a várfalakban okozott kárt, a várhegy lényegében érintetlenül maradt. A várost elfoglaló törökök kijavították, ill. tovább erődítették a várfalakat, a keresztény templomokat pedig dzsámivá alakították át (→oszmán-török építészet). A házak állagával nem sokat törődtek; a várost mahallékra (városnegyedekre) osztották fel, melyeket egy-egy közeli dzsámiról vagy valamelyik utcáról neveztek el. A külvárosok közül fontos szerephez jutott a Debághánénak (innen a Tabán név) nevezett régi Alhévíz, ahol három →fürdő is épült. Felhévízen lőpormalom, két fürdő és derviskolostor létesült, ez utóbbihoz tartozott Gül baba türbéje.

Budán jelentős számú török haderő állomásozott, melyhez polgári tisztségviselők és kézművesek is csatlakoztak, csak kis részük volt azonban török, túlnyomó többségük a Balkánról származott. A magyar lakosság műveltebb része zömmel elmenekült. Az ittmaradt és többségében prot.-sá lett lakosság a kat.-okkal közösen használta a Mária Magdolna-templomot, míg az 1590-es években azt is dzsámivá nem alakították. A város a budai vilájet székhelye lett, melynek élén a →budai pasa állott. A szultánok nem engedték, hogy a budai pasa a királyi palotában lakjék, székhelye a palota előterében, az egykori ferences kolostor helyén épült pasapalotában volt.

3. 1686-tól a 18. század végéig

Buda az 1686-i visszafoglalást megelőző ostrom és az azt követő fosztogatások során romvárossá vált, lakossága elmenekült. Az újjáépítés és a benépesítés megszervezésére még 1686-ban létrejött a bírói és végrehajtói hatalommal felruházott ~i kamaraigazgatóság, mely különféle kedvezményekkel igyekezett serkenteni a betelepülést, miközben gondosan ügyelt arra, hogy a várba csak császárhű, kat. németek költözzenek. ~n ha nem is gyorsan, de egyenletesen emelkedett a lakosságszám: 1702-ben 1648 adófizetőt írtak össze, a lakosok száma tehát 8000 fölött lehetett. ~ a felszabadulás után földesúri város lett, a földesúri jogokat a kamaraigazgatóság gyakorolta. A korábbi kiváltságokat csaknem két évtizedes harc és nagy anyagi áldozatok árán sikerült visszaszerezni, ám a szabad királyi városi rangot újra biztosító 1703-i kiváltságlevél ellenére a város jövedelemforrásai 1711-ig a kamaraigazgatóság kezelésében maradtak. A királyi városi jog visszanyerése, az anyagi források és a városi önkormányzat biztosítása gyors ütemű fejlődést tett lehetővé. Az udvar és a kormányhivatalok székhelye Bécs, a magyar kormányszervek és az országgyűlés székhelye Pozsony lévén, a török kiűzése után az egykori főváros valójában a tartományi központ szerepét sem töltötte be. ~ (és Pest) kedvező földrajzi fekvésének köszönhette, hogy a 18. sz. folyamán a mo.-i városhálózat csúcsára emelkedett.

A város igazgatásában továbbra is csak a polgárok vehettek részt, közülük került ki a bíró, és ők alkották a polgármester által vezett tanácsot és az azt ellenőrző testületet, a választott polgárságot. Minthogy a tisztségek egész életre szóltak, ez a rendszer biztosította a jómódú kézműves és kereskedő réteg töretlen hatalmát. Míg vallási szempontból meglehetősen homogén volt a város – a túlsúlyban levő kat.-ok mellett csak az →ortodoxok alkottak jelentősebb közösséget –, etnikai összetétele sokszínű volt. A három nagy nemzetiségi csoport – a magyar, a német és az ortodox vallású rác, macedón és görög bevándorlók alkotta ún. illír – között nem annyira az etnikai különbségek, mint inkább gazdasági érdekellentétek okoztak súrlódást. A városi igazgatás a 18. sz.-ban a német polgárság kezében volt, s a kevésbé jövedelmező szakmákban működő magyar polgárok a rácokkal együtt próbálták bejuttatni képviselőiket legalább a külső tanácsba. Ugyanakkor teljes összhangban léptek fel a magyar és a német kereskedők, hogy megpróbálják háttérbe szorítani legveszélyesebb riválisaikat, a →görögöket.

~n jelentős számban éltek kézművesek, a helyi és a környékbeli lakosság mindennapi szükségletére termelők mellett megjelentek a mind nagyobb számban betelepülő nemesség luxusigényeit kielégítő iparágak képviselői is. Az itteni kereskedők a helyi napi forgalomra szakosodott kiskereskedők voltak. ~n jelentős szőlőművelés folyt, mely egészen a 19. sz. végéig a polgárok jelentős jövedelemforrása maradt.

A 18. sz. folyamán új külvárosok jöttek létre: a középkori Felhévíz területén az Országút, északra az Óbudával határos Újlak, délen pedig újra benépesült a főleg →rácok lakta Tabán. A polgárházak többnyire kisméretű, földszintes vagy legföljebb egyemeletes, szerény épületek voltak, a külvárosok tágas udvarú, földszintes házaikkal, kövezetlen utcáikkal megőrizték falusias jellegüket. Igényesebb épületek csak a várban létesültek, a legfontosabb építkezés a királyi palota két évtizedig tartó nagyszabású kiépítése volt 1749-től. 1698–1707 között épült fel az egykori ~i városháza a mai Szentháromság utcában. Az egyházi építkezések közül kiemelkedik a ferencesek vízivárosi temploma és kolostora (1703–41) a Fő utcában, a tabáni Alexandriai Szt. Katalin-plébániatemplom (1728-tól), valamint a vízivárosi Szt. Anna-plébániatemplom (1740–65).

II. József decentralizációs intézkedései nyomán a 18. sz. végére ~ visszanyerte igazgatási központ szerepkörét. 1784-ben a központi kormányhatóságokat – a helytartótanácsot és a királyi kamarát – Pozsonyból ~ra helyezték, és a ~i vár lett a →nádor székhelye is. Az országos közigazgatási központtá fejlődő ~ mellett Pest vált a gazdasági és a kulturális élet centrumává, ez utóbbit az is jelzi, hogy 1784-ben Pestre helyezték át az 1777-ben Nagyszombatból a ~i várba költöztetett egyetemet (→nagyszombati jezsuita egyetem).

Lásd még: →zsidó községek 3.