1. az alapítástól 1541-ig

Eredetileg a Duna egyik réve két oldalán, a Gellért-hegytől északra települt meg. Városmagja, amely egy római erőd helyén létesült, a bal parton feküdt. Itt már a 11. sz.-ban állt a királyi alapítású Boldogasszony-templom. Itt volt ~ magyar központja. Állott ~en egy királyi ház is. Környékén egyéb településmagok is léteztek, amelyek később beolvadtak a városba: az egyik ~ déli szomszédja, Szenterzsébetfalva (Szentfalva), a másik az északra fekvő Bécs. Vlsz. mohamedán kereskedők és szlávok is laktak itt eleinte, a 13. sz. első felében azonban német és szász (azaz legalább két nyelvcsoporthoz tartozó) →hospesek telepedtek meg mind ~en, mind a jobb parti Kisebb ~en (Minor ~), amelynek plébániáját →Szt. Gellért tiszteletére szentelték. Városi kiváltságait a kétparti település pecsétjével együtt még a tatárjárás előtt kapta. Vlsz. a 13. sz. elején kezdték építeni az első városfalat. Ennek elkészülte után Bécs déli fele a falon belülre került, északi részét később Újbécsnek hívták. Szentfalva a városfalon kívül maradt. Az 1250-es években épült a ferences kolostor és templom. Pest és Szentfalva határán már az 1230-as évek elejétől állt egy domonkos kolostor. Az 1241. évi mongol betöréskor a pesti lakosság egy része oda menekült és ott pusztult el.

Az újjáépítést 1242-ben kezdte meg IV. Béla. 1244-ben új, aranybullával megerősített kiváltságlevelet adott a városnak, amellyel a tatárjáráskor elpusztult privilégiumot akarta pótolni. Ez számos joggal – szabad plébános- és bíróválasztási, végrendelkezési jog, vámmentesség stb. – ruházta fel a →polgárokat. Biztosították a város jogait Kisebb ~ felett is. A megmaradt és újratelepült polgárság nagy részét azonban IV. Béla rövidesen áttelepítette →Budára. Kisebb ~ attól kezdve oda tartozott. A polgárok magukkal vitték kiváltságlevelüket és városi pecsétjüket is. A ~i aranybulla a középkor végéig Buda birtokában volt. Mind a budai, mind a ~i polgárok ezt tartották polgári szabadságaik biztosításának. Az áttelepült lakosság zöme ~i német lévén az új várost is ~ német nevén Ofennek nevezte, a régi ~et pedig a középkor végéig Altofennek, ill. egy ideig antiqua Pestnek hívták.

A bal part az ottani lakosság nagy részének Budára telepítése után sem vált lakatlanná. Pest, Bécs és Szentfalva fokozatosan összeépült. A városközpont a Boldogasszony-plébániatemplom (→pesti belvárosi plébániatemplom) környékén volt, s ott állott a városháza is. A →ferencesek és a →domonkosok kolostorán kívül volt a városban egy Szt. Miklósról elnevezett ispotály és egy beginaház is, Szentfalván pedig az ottani plébániatemplom. Eredetileg a 13. sz.-i városfal előtt, attól keletre tartották az országos jelentőségű ~i állatvásárokat. Sokszor a ~ melletti Rákos-mező volt országos gyűlések helyszíne, ezekre az egész nemességet meghívták. Különben gyakran a ferences templomban ült össze az →országgyűlés. Bizonyos nyomok arra mutatnak, hogy a késő középkorban ennek közelében állhatott egy királyi épület, amelyben az országgyűlések idején az uralkodó lakott. Az Árpád-kori királyi udvarház helyén Zsigmond király várat kezdett építeni, de feltehetően nem fejezte be. A 14. sz. utolsó negyedében került sor az újabb városfal építésére, amely az egész történeti Belvárost körülövezte. Az új városfalon belülre került a régi állatvásártér, valamint Szentfalva északi része is, noha a település jogilag továbbra sem tartozott Pesthez. Az új városnak három kapuja volt: a Bécsi (a mai Váci utca végén), a Hatvani (a mai Astoriánál) és a Ceglédi (Kecskeméti) kapu (a mai Kálvin téren). A városközpontban – gyakran emeletes – kőépületek, a régi és az új városfal közti területen azonban túlnyomórészt csak faházak álltak.

A ~i társadalomról a 15. sz. közepéig keveset tudunk. A 14. sz. közepén a vezető réteg többségében német volt. A 15. sz. elejétől kezdett a város teljesen elmagyarosodni, s a század közepe tájára színmagyarrá vált. Lélekszáma a középkor végén 9000 fő körül lehetett.

Buda alapítása után ~ a jobb parti testvérváros külvárosának számított. A 15. sz. elején függetlenedett Budától, de továbbra is alacsonyabb rangú maradt. Míg Budán 12, addig ~en előbb csak 4, majd 6 tagból állt a tanács. Az 1470-es években vált ~ jogilag egyenlővé Budával, ekkortól itt is 12 tagú tanács működött a bíró mellett. A század második felében ~ nyolcadikként bekerült a →tárnoki városok közé, majd II. Ulászlótól szabad királyi város rangot kapott. Gazdaságában a helyi kereskedelem töltött be fontos helyet, majd a 15. sz. közepétől a ~i kereskedők mind nagyobb szerephez jutottak az állatexportban. Jelentősek voltak az itteni vásárok. A középkor végi ~en 27 iparágat összefogó 12 céh működött.

Az egyházi igazgatás a váci püspök kezében volt, a ~i plébánia azonban az esztergomi érsek joghatósága alá tartozott.

1541-ben Budával együtt ~ is török kézre került.

2. 1541–1686

~ városképe a török uralom alatt alig változott: a falak rendbe hozásán és néhány dzsámi és fürdő építésén (→oszmán-török építészet) kívül a lakóházak középkori formájukban, egyre romló állapotban maradtak meg. A lakosság zöme – az itt állomásozó török helyőrséget leszámítva – a 16. sz. végéig magyar volt; a század végi háború és megszállások következtében azonban a magyarok száma rohamosan csökkent, helyüket mohamedán törökök, valamint ortodox vallású balkáni szlávok foglalták el. A kézművesipar nem volt számottevő, a kereskedelem a 16. sz. végéig viszont jelentősebb volt, mint Budáé, majd a 17. sz.-ban a hadi események és megszállások okozta pusztítások a várost egy vidéki török peremváros rangjára süllyesztették.

3. 1686-tól a 18. század végéig

~ az 1686. évi visszafoglalást megelőző három hónapos ostrom és az azt követő fosztogatások során romvárossá vált és elnéptelenedett. Az újjáépítés és a benépesülés vontatott ütemben, megszakításokkal haladt, még 1709-ben is csak 168 lakott házat írtak össze. A Budai Kamaraigazgatóságnak alárendelt város 1703-ban tudta – hatalmas anyagi áldozatok árán – elnyerni a szabad királyi városi rangot újra biztosító kiváltságlevelet. A privilégium azonban csak 1711-ben lépett érvénybe, ~ ekkor nyerte vissza önkormányzati jogait, ami meggyorsította a város újjáéledését, és megnyitotta az utat egyre rohamosabb ütemű gazdasági és társadalmi fejlődése számára.

Míg a középkorban és a hódoltság idején ~ Budához képest alárendelt szerepet játszott, a 18. sz. folyamán, dinamikusabb fejlődése révén, átvette a vezető szerepet. A század elején a városok népességszám szerinti rangsorában még valahol a 18–20. helyen álló, 3500 főt számláló kisváros lakóinak száma a 18. sz. végére 20 000-re, azaz több mint ötszörösére nőtt, így ~ az ország ötödik legnagyobb városává emelkedett. A lélekszám gyarapodásával összhangban fokozatosan terjeszkedett a beépített terület is: az 1730-as években kezd kiépülni a mai Teréz- és Erzsébetváros területén a Felső, a mai József és Ferencváros területén pedig az Alsó külváros. Mivel a Belváros terjeszkedésének a városfalak határt szabtak, a század végére a lakosság többsége már a külvárosokban talált otthont. A külvárosok beépítése inkább a falvakéra emlékeztetett, igényesebb középületek emelésére eleinte csak a Belvárosban volt példa. Közülük a legnagyobb szabású az Invaliduspalota (ma a Fővárosi Önkormányzatnak otthont adó) 1728-ban emelt, hatalmas épülettömbje volt. E kor egyházi építkezésének legszebb fennmaradt emlékei a pálos templom és kolostor, valamint a ferences templom. A polgárházak általában kisméretű, többnyire földszintes vagy legfeljebb egyemeletes, szerény, barokk stílusú épületek voltak. Úgyszólván az egyetlen ma is fennálló jelentékeny emlék e körből a Péterffy-palota (a mai Százéves vendéglő) épülete. A városfalon kívül 1798-ra épült fel a →Rókus kórház. Az 1790-es években ~ határában, homokos pusztaságon elterülő birtokán →Orczy László tájkertet létesített, és megnyitotta a nagyközönség előtt.

~ rohamos fejlődését kedvező földrajzi helyzetéből fakadó egyre növekvő kereskedelmi szerepe alapozta meg. Vásárainak élénk forgalma rengeteg hazai és külföldi kereskedőt vonzott: a 18. sz. végére a mintegy 30 000 főre becsült látogató a pesti vásárokat a nagybani forgalom tekintetében fokozatosan európai jelentőségűvé, a várost pedig az országos kereskedelem központjává tette. Az 1724-ben ~re telepített központi bíróságok is hozzájárultak a forgalom élénküléséhez a vásárok közötti időszakban is.

A gyorsan szaporodó lakosság növekvő igényei és az élénk forgalom egyre több kézművest vonzottak a városba. A század végén már több mint 1300 mester dolgozott csaknem 200 különböző szakmában. Mint ahogy a város jogállását is középkori eredetű kiváltságlevél szabályozta, a kézművesek szintén a középkori céhszervezet felélesztésével igyekeztek érdekeiket érvényesíteni. A szigorú céhszabályzatok jelentős mértékben akadályozták a nagyobb arányú ipari termelés – a manufakturák és gyárak – alapítását.

~ hatalmas vásári forgalmának igazi haszonélvezői nem a helyi kereskedők voltak. Ők általában a helyi igények kielégítését célzó kiskereskedelmet folytattak, és – a kézművesekhez hasonlóan – céhes szervezetük, a Pesti Polgári Kereskedelmi Testület segítségével igyekeztek versenytársaikat kiszorítani. Fő riválisaik a terményekkel és iparcikkekkel nagykereskedelmi tevékenységet folytató ún. görög kereskedők voltak (→görögök). Ezek a balkáni eredetű szerb, bolgár, albán, macedón és kisebb részt görög kereskedők nevüket onnan nyerték, hogy általában a görögkeleti, azaz ortodox felekezethez tartoztak. 1774-ben a kormányzat családjukkal együtt letelepedésre és hűségeskü letételére kötelezte őket, miáltal elveszítették jól kiépített kereskedelmi és hitelkapcsolataikat, továbbá vámkedvezményeiket, ezért fokozatosan kivonultak az üzleti életből. Néhány jelentős pesti kereskedő mint a külföldi, főleg bécsi nagykereskedők megbízottja, faktora működött, de ezek nem pótolhatták a honi önálló nagykereskedők hiányát.

A lakosságnak csaknem a felét napszámosok, fuvarosok, cselédek és egyéb bérből élők tették ki. A második legnépesebb, a népességnek mintegy egyharmadát felölelő csoportját a kézművesek alkották, míg a kereskedők, tisztviselők és értelmiségiek aránya ekkor még elenyésző volt.

Vallási tekintetben a lakosság túlnyomó többsége kat. volt, rajtuk kívül jelentősebb közösséget csak az ortodoxok alkottak, akiknek a 18. sz. végére két templomuk is állt ~en: a török kiűzése után egy korábbi templom helyén fölépült szerb templom és az 1791-től épült, 1801-ben fölszentelt kéttornyos görög templom. A →Türelmi Rendelet megjelenéséig zsidók nem telepedhettek le ~en.

A város etnikai összetétele sokszínű volt, ami gyakori súrlódásokhoz vezetett. A három nagy nemzetiségi csoport: a magyar, a német és az összefoglalóan görögöknek nevezett szerb, macedón és görög bevándoroltakból álló közösség közti ellentéteket nem annyira a nyelvi, vallási vagy kulturális különbségek, mint inkább a gazdasági érdekellentétek élezték ki. A magyarok és németek közötti ellentét alapjában a kevésbé jövedelmező szakmákban működő magyar polgárok szembenállása volt a városigazgatást kisajátító német kézművesekkel és kereskedőkkel, míg ez utóbbiak, a magyarokkal összefogva, a görög kereskedők tevékenységét igyekeztek korlátok közé szorítani. Mindezeknél jelentősebb volt a városlakók rendi megosztottsága: a számban jelentéktelen nemesek mellett a döntő határvonal a polgárjogú és nem polgárjogú lakosok között húzódott. Mivel a polgárjog elnyerésének feltétele az ingatlantulajdon és/vagy a céhfelvétel volt, a polgárság elsősorban a birtokos, önálló, vagyonosabb elemekből került ki. A város igazgatásában csak ők vehettek részt: közülük került ki a bíró és a polgármester által vezetett tanács, valamint az ennek munkáját ellenőrizni hivatott és az új tanácstagok választásában részt vevő szélesebb testület, a választott polgárság is. Mivel e testületek tagjai tisztüket életük végéig viselték, a polgárság kizárólagos választójogának nem volt nagyobb jelentősége.

A 18. sz. folyamán a tanács igazgatási tevékenysége mind szerteágazóbbá vált: egyre több és sokrétűbb, bonyolultabb ügyet kellett intézniük, ezért önálló hivatalokat hoztak létre. A tanácstagok és a főbb tisztviselők a vagyonos kézműves-kereskedő családok képviselőiből kerültek ki, a hivatali bürokrácia még csak kialakulóban volt. Bár a kiváltságlevél nagyfokú autonómiát biztosított, az erősödő központi hatalom mindinkább uralma alá vonta a város vezetését, részben a kormányszervek rendeletei és fokozott ellenőrzése, részben a tisztújításra kiküldött királyi biztosok révén.

A 18. sz. végére a város egyre nagyobb szerepet játszott egy tágabb régió kulturális életében is. A →piaristák nagy hírnévnek örvendő pesti gimnáziuma a helybelieken túl széles körzet vidéki diákjainak nyújtott színvonalas oktatást. Szaporodott a nyomdák és könyvkereskedések száma, megjelentek az első újságok is: termékeik, híreik a vásárok révén szélesebb körzetbe jutottak el (→Pest nyomdászata és könyvkiadása). Mindennek megkoronázása volt a Nagyszombatból 1777-ben Budára költöztetett egyetem ~re helyezése 1784-ben, aminek révén a város, gazdasági és jogszolgáltatási szerepköre mellett, országos hatósugarú kulturális funkcióval bővült.