Kémikus, botanikus, a →selmecbányai bányászati-kohászati akadémia és a bécsi egyetem professzora. Bölcsészeti, orvosi és természettudományi tanulmányokat folytatott Leuvenben, Leidenben, Párizsban és Bécsben. 1755–59 között a császár megbízásából közép-amerikai tudományos expedícióban vett részt. 1763-tól Selmecbányán a metallurgia-kémia-ásványtan első professzora, 1769-től nyugállományba vonulásáig (1797) a bécsi egyetem növénytani és kémiai tanszékének vezetője, több éven át az egyetem rektora. Munkásságáért bárói rangot kapott (1806), Bécs Linnéjeként emlegetik.

Selmecbányán végzett kísérletei alapján írta meg a flogiszton-elméletet támadó könyvét (latinul: 1769, németül: 1771). Hazánkban ő végzett elsőként az ércolvasztás és vasgyártás számára kokszolási, szénlepárlási kísérleteket, amelyek Bécsbe távozásával szakadtak meg. Az elsők között alkalmazta az oktatásban az öntevékeny kísérletezést, többéves munkával ő szervezte meg azt a kémiai-metallurgiai laboratóriumot Selmecbányán, amely mintául szolgált 1794-ben a párizsi École polytechnique oktatási rendszerének kialakításánál. Hazánkban ~ tartott elsőként tudományos szintű kémiai és ásványtani előadásokat. Húsz műve számos kiadásban megjelent 1760 és 1811 között. Mo.-hoz kapcsolódó művei: Examen chymicum doctriane Meyerianae…, Bécs, 1769; Chymische Untersuchung der Meyerischen Lehre…, Lipcse, 1771; Collegia chymica (előadások kézirata, Selmecbánya 1764–69), OSZK Kt., Quart. Germ. 237. Florae Austriacae (Bécs, 1773–78) c. munkájában számos mo.-i növényfajt is bemutatott.