A magyarság már a honfoglalást megelőző évtizedekben kapcsolatba került német nyelvű népcsoportokkal: német évkönyvek beszámolnak arról, hogy a 860-as évek elején a Kárpát-medence nyugati részén portyázó magyar csapatok megtámadták a Keleti Frank Királyságot. A honfoglalás előtt többször is jártak magyarok felderítő és zsákmányszerző úton a mai Nyugat-Dunántúl területén, és ezeknek az időszakos és laza kapcsolatoknak a révén is kerülhettek német szavak a magyarba, bár ezt írásos forrásokból egyelőre nem tudjuk igazolni.

A Kárpát-medence nyugati peremének birtokba vétele után bizonyára gyakoribb és tartósabb kapcsolat jött létre a német és a magyar nyelv között. Feltehető, hogy tisztázatlan erdetű tót (→tótok) szavunk, melynek középkori jelentése ’(pannóniai) szláv’ volt, ebben az időszakban honosodott meg német közvetítéssel. A tótra első írásos adatunk 1121-ből való.

A szorosabb, közvetlen nyelvi kapcsolatok, amelyek a magyar szókincset is már erősebben érinthették, a magyar államalapítás körüli időkben jöttek létre. Gizellával viszonylag nagy számban érkeztek →németek: (főleg bajor anyanyelvű) lovagok, hittérítők, kézművesek és hivatalnokok, akik közül számosan letelepedtek a Magyar Királyságban.

A 12. sz. elején, II. Géza uralkodása idején zajlott le az első nagyobb betelepítés: az ekkor (főleg a középső német nyelvterületről) érkezők jelentős szerepet játszottak a középkori Mo. északi (szepességi) és keleti (erdélyi) városainak kialakításában.

A magyar–német népi és nyelvi kapcsolatok a 17–18. sz. fordulójától fokozatosan újra szorosabbá váltak, hiszen a török kiűzése után a Mo.-on is kiépülő német közigazgatás, az itt állomásozó katonaság, valamint a lakatlanná vált területekre letelepített több százezer német anyanyelvű földműves és iparos mindennapos nyelvi hatást jelentett. Ez leginkább természetesen a szókészletben mutatkozott meg.

A magyar nyelv német jövevényszavai főleg a közép-, ill. a délnémet (bajor-osztrák) nyelvváltozatokból származnak. Ezeket nem könnyű, sőt gyakran lehetetlen elkülöníteni egymástól, bizonyos hangtani és szóföldrajzi jellegzetességek azonban segítségünkre vannak. Tudjuk pl., hogy a középnémet szókezdő b-nek a bajor-osztrákban p felel meg, így ez utóbbiból származtathatjuk pánt, pléh, puttony szavunkat. Mivel a bongor ’facsoport; gyümölcsös’ és ejtel ’űrmérték (kb. másfél liter)’ csak az erdélyi magyar nyelvjárásokban fordul(t) elő, átadóként az erdélyi szásznak nevezett (valójában középnémet eredetű) nyelvváltozat jöhet számításba. Ezzel szemben a kinigli ’üregi nyúl’ és krabát (vagy krobót) ’horvát’ csak a Dunántúl középső és nyugati részein ismert tájszó, tehát ezek átadója a bajor-osztrák nyelvváltozat volt. Természetesen az irodalmi német nyelvnek, a Hochdeutschnak a hatása is érvényesült a szóátvételekben, de inkább csak a 18–19. sz.-ban.

A ~ gyors meghonosodására utal az a tény, hogy viszonylag hamar megjelennek az írásbeliségben (a kezdeti időszakban a latin nyelvű oklevelek és egyéb jogi iratok magyar szórványaiként), amiből arra következtethetünk, hogy a beszélt nyelvben esetleg már több évtizeddel korábban is gyökeret eresztettek. A már említett tóton kívül a 12. sz.-ból adatolható a mordály ’kegyetlen ember, gyilkos’ (1165), vlsz. ugyanebből a századból származik az első adat a bak (1138?), csap (1181?) főnevekre. Meglehetősen nagy azoknak a német eredetű jövevényszavaknak a száma, amelyeknek első adata a 13. sz.-ból való, pl. bajor (1282–85), bárd (1214), gesztenye (1244), perem ’ruhaszegély’ (1229), porkoláb (1297), sajtár (1214) stb. A következő századokból is folyamatosan tudunk adatolni ~at, de az említett történelmi okok miatt a 18. és a 19. sz.-ban ugrásszerűen megnő a számuk az írásbeliségben is: bakter (1638), cetli (1722), desszert (1795), frász (1806), gitt (1807), kamilla (1813), lila (1795), matróz (1763), radíroz (1806), virsli (1803) és még sok-sok más.

A magyar nyelv német jövevényszavainak fogalmi eloszlása igen változatos, s ez arra utal, hogy széles körű és mély kapcsolat volt a két nyelv között, aminek hatása főleg a magyarban nyilvánul meg. A meghonosodott szavak között bőven vannak olyanok, amelyek már ismert fogalmakat jelölő szavak mellé léptek, pl. a finom mellé a fájin, a paraszt mellé a pór, a reszelő mellé a ráspoly, a szoknya mellé a rokolya, a vörös mellé a rőt stb. (ezek a szópárok később jelentésükben és stílusárnyalatukat tekintve specializálódtak). Számos fogalmat a német szó révén ismert meg a magyarság, pl. gallér, gróf, gyémánt, hámor, herceg, lőcs, perec, sín, zsemlye stb.

A 18. sz. végéig a magyar írásbeliségben felbukkanó ~ (ma is használatosak és mára már kihaltak) a következő fontosabb csoportokba sorolhatók.

Katonaság: blokád (1681), egzecíroz ’gyakorlatozik’ (1728), garnizon ’helyőrség’ (1685), haubic ’ágyúfajta’ (1626), lanckenét ’gyalogos német zsoldos’ (1541), lárma ’riadó’ (1631), marsall (1561), muskatér ’gyalogos’ (1605), muskéta ’puska’ (1606), óbester ’ezredes’ (1632), ostrom (1464), páncél (1354), regruta ’újonc’ (1668), sánc ’várárok’ (1542), sarzsi ’rang’ (1729), silbak ’őrség’ (1647), várta ’őrség, őrhely’ (1533), zsoldonár ’zsoldos’ (1476) stb. – Foglalkozásnevek: bakter (1638), felcser (1708), frajla ’nevelőnő’ (1696 k.), fukar ’adóbérlő, pénzváltó’ (1522), fuser (1564), hóhér (1493 k.), inzsellér ’földmérő, mérnök’ (1661), kalmár (1304), kasznár (1397), kókler ’bűvész’ (1629), kufár (1533), lakáj (1560), majszter (1611), pék (1519), pintér (1510), profosz ’börtönőr’ (1604), sáfár (1345), sintér (1780), suszter (1608), valpót ’királyi hivatalnok’ (1208), vincellér (1416 u.), zsellér (1365) stb. – Pénzek, mértékek: fertály ’negyedrész’ (1367), fillér (1425), font (1416 u.), krajcár (1494–95), lat (1441), kvintely ’súlymérték’ (1676), méc ’terület-, ill. gabonamérték’ (1368), messzely ’űrmérték’ (1495 k.), oktál ’űrmérték’ (1524), pint (1363), rőf (1335), séfely ’űrmérték’ (1463), silling ’arany vagy ezüst pénzérme’ (1538), sing (1368), tallér (1544), tucat (1579) stb. – Anyagnevek: angin (1785), barhent (1697), cin (1644), drót (1539), érc (1372 u.), fajlondis ’londoni szövet’ (1586), flanell (1697–98), gyémánt (1493 k.), gyolcs (1372 u.), irha (1405 k.), kobalt (1745), londis ’londoni szövet’ (1510), párkány ’gyapjúszövetfajta’ (1732), pléh (1490), plik ’folyékony ezüst vagy arany’ (1550 k.), plüss (1776), zemes ’puha bőrfajta’ (1488) stb. – Népnevek: bajor (1282–85), brit (1793), észt (1783), korontár ’karintiai’ (1345), krabát ’horvát’ (1548), néger (1780), stájer (1599), sváb (1294), svéd (1632) stb. – Társadalmi élet: bál (1651), brácsa (1771), cech (1614), cégér (1470), dáma (1662), farsang (1363), gázsi (1707), gróf (1393), hárfa (1560 k.), herceg (1405 k.), lant (1405 k.), máriás ’kártyajáték’ (1787), polgár (1229), rang (1704), sógor (1575), tánc (1347), turnír ’lovagi torna’ (1572), valcer (1793), verbunk (1752), zsoltár (1372 u.) stb. – Jog: frang ’kiváltság’ (1461), frigy (1395 k.), fürmender ’gyám’ (1620), geréb ’falusi bíró’ (1364), móring ’örökség; nászajándék’ (1587), obsit (1647), ortály ’ítélet’ (1575), párt ’lázadás; csoportosulás’ (1435), pellengér (1519), purgelejt ’polgárjog’ (1561), robot (1593) stb. – Épület, berendezés: csűr (1416 u.), erkély (1412), firhang (1645), gádor (1416 u.), gang (1767), kályha (1498), kanapé (1736), párkány (1295), sámli (1552), sublót (1635), torony (1291), zsámoly (1395 k.), zsindely (1405 k.), zsúp (1579) stb. – Élelem: cukor (1546), fánk (1500 k.), früstök (1395 k.), gesztenye (1244), gríz (1765), hering (1518), karalábé (1664), kel (1770), kifli (1785), krumpli (1768), kümöly ’kömény’ (1739), lőre (1514), muskotály (1540), pástétom (1601), ribizli (1720), siller ’világospiros bor’ (1792), sódar (1422), szaft (1671), szósz (1659), zeller (1664) stb. – Öltözködés: berhe ’nadrágfajta’ (1395 k.), boglár (1505 k.), jubilér ’ékszer’ (1625), lajbi ’mellény’ (1736), masni (1651), míder (1779 u.), módi (1695), pántli (1607), párta (1395 k.), pendely (1458), rékli (1668), strimf ’harisnya’ (1620), talár (1798), tarsoly (1349), zeke (1560 k.), zsinór (1538) stb. – Tulajdonságok: barna (1349), bonta ’tarka’ (1321), friss (1437), huncut (1642–60), kacér ’laza erkölcsű’ (1495 e.), ledér (1400), lila (1795), maródi ’beteg’ (1704), okker (1682), rőt (1350), slendrián (1787) stb. – Igék: fércel (16. sz. vége), frizíroz (1764), garníroz (1765), hódol (1470), kommandíroz (1645), kóstol (1416 u.), lavíroz (1706), masíroz (1707), mundéroz ’egyenruhával ellát’ (1707), palléroz (1510), passzol ’továbbad’ (1605), passzol ’összeillik’ (1683), patrullíroz ’járőrözik’ (1704), politizál (1724), rajbol ’dörzsöl, súrol’ (1556), rajzol (1600 k.), rámol (1579), rukkol (1750), sarcol (1542), simfel ’szidalmaz’ (1557), vándorol (1519), zsémbel (1577–80) stb. – Egyebek: borosta (1531), cérna (1413), copf (1769), csúz (1542), fortély (1548), fuvar (1585 k.), kanna (1500 k.), kaptár (1264), kehely (1416 u.), kudarc (1575), lator (1276), major (1330), marha (1358), mozsár (1405 k.), prés (1557), puttony (1414), salak (1522), selejt (1462), vicc (1799), zsák (1372 u.), zsákmány (1399) stb.

A TESz, ill. az Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen (címszóként és egyéb adalékként) mintegy 1800 német jövevényszót tartalmaz, melyek között kihalt, elavulóban levő, nyelvjárási és mai köznyelvi szavak egyaránt vannak; ennél azonban lényegesen magasabb (akár több ezer is lehet) a magyar szókészlet német eredetű elemeinek a száma, hiszen nyelvjárásainkban és a különféle szakmákban igen sok (a szófejtő szótárakban kényszerű módon nem tárgyalt) német jövevényszó található.