A középkori és kora újkori uralkodók (királyok, császárok) házassági szertartásain zömmel a világi elit képviseltette magát. A nászünnepségeken részt vevő főurak ceremóniakultúrájára nagy hatást gyakorolt a központi hatalom →reprezentációja. Forrásaink legkorábban a késő középkori menyegzők világába engednek betekintést. Ezeknek eszmei hátterét az a triumfális szellemiség jelentette, melyet a törvényes utódok biztosítása feletti öröm s a dinasztikus szövetségek kialakításából származó megelégedés táplált. A frigykötések eme állandó üzenete a kor uralkodó stílusának megfelelő formában fejeződött ki. Mátyás reneszánsz udvarában az ókori Róma diadalmeneteit idéző triumfuskellékek, a tölgyfalevél koszorú és a győzelmi szekér a nászajándékok szerepét töltötték be. Az 1476. évi házassági ünnepség keretében Aragóniai Beatrix hűsége és hódolata jeléül gyémánttal díszített koszorút adatott át Mátyásnak, míg a király különösen díszes, ünnepi kocsikkal kedveskedett hitvesének. A koszorú- és a hintóadomány szokása a magyar főurak házassági szertartásainak is részévé vált. A kölcsönös ajándékozás azonban a férfiközpontú társadalom követelményeinek megfelelően nem jelentett egyenrangú tiszteletadást. A díszes fonadék az egykorú viseletábrázolásokon lényegében párta, a leányság és a szüzesség jelképe. Átadásával a menyasszony mindenét a férj házastársi oltalmába engedte át. Miután a koszorút a vőlegény átvette, az triumfusának szimbólumává vált. A menyasszonynak juttatott triumfusszekér sem változtatott azon, hogy a ~n elsősorban a vőlegény triumfált, a nászmenet rendje ugyanis az ifjú ara díszhintaját mindenkor a hintón vagy lovon feltűnő vőlegény mögé sorolta. Márpedig a „maga előtt való bocsátás” – →Bethlen Miklós szerint – a világi tiszteletadás egyik alapvető módozatát jelentette, a lakodalmi menetben tehát a menyasszony adta meg vőlegényének a tiszteletet.

Elterjedt, esküvőkön is alkalmazott szerelmi jelkép volt a →rózsa. →Esterházy (I.) Pál és Esterházy Orsolya eljegyzési képén (1650) a vőlegény rózsát kínál a feléje koszorút nyújtó menyasszonyának. →Gyöngyösi István →Kemény János és Lónyai Anna házasságára írt költeményében (Porábúl megéledett Főnix) ezt a virágot „Vénus véréből nőtt”-nek nevezte. Br. Wesselényi Borbálát 1660–62 között készült arcképén vőlegénye nászajándékaival örökítették meg. Kezében ott a rózsa, a vőlegény iránta érzett szerelmének szimbóluma, s ruhája fűzőin feltűnik a nyilazó Ámor figuráját ábrázoló eljegyzési ékszer, a násfa is, ékes bizonyítékaként annak, hogy a 17. sz.-i főúri házasság szimbólumvilágát mennyire áthatotta a mitológiai érdeklődés. A férfi-nő kapcsolat alapmotívuma, Diana és Aktaión története pl. mézeskalács figurákban is népszerűsödött, s Bethlen Gábor és Brandenburgi Katalin lakodalmi asztalán (1626) tésztafigurákban is ábrázolták e két mitológiai alakot. Gyöngyösi említett Kemény-eposzában Lónyai Anna jegykendőjére is Diana és Aktaión alakja van hímezve. A menyasszonyi ruha gazdag virághímzései, esetenként figurális ábrázolásai a házassággal feltárulkozó bőségre, a gyermekáldásra utaltak. Árva →Bethlen Kata menyasszonyi ruhájának központi dísze egy bőségszaru volt, amely kétségkívül a család várható gyarapodására utalt. A vőlegény dolmányának, ill. mentéjének gazdag mustrája sem állhatott távol ettől a szimbolikától.

A ~k világi szertartáselemei közül kettő a magyarság pogány múltjára, középkori szokásaira emlékeztetett. A menyegzői tánc „leányrablással” záruló jelenete, amelyben a vőlegény magához ragadja menyasszonyát, arra az ősi pogány párválasztási szokásra emlékeztetett, amely – tiltásként – nyomot hagyott Szt. István törvényeiben is. A vőfély által gyakorolt rítus, a menyasszony koszorújának karddal történő átvágása, mely a hűtlen hitves büntetésére utalt, szintén egy Árpád-kori, a házasságtörő asszonnyal szembeni eljárást idézett. A menyegzők alkalmával rendezett lovasjátékok a nyugati lovagi kultúra és a mo.-i vitézi hagyományok sajátos ötvözetét jelentették.

A ~nek a 17. sz.-ra már kiforrott dramaturgiáját végül is →Apor Péter erdélyi kat. főúr írta le Metamorphosis Transylvaniae (1736) c. művében: 1. leánynézés; 2. háztűzlátás (a legény házának megnézése); 3. leánykérés; 4. kézfogás és az ehhez kapcsolódó hűtlés (eljegyzés); 5. templomi esküvő (amelyet Apor Péter nyilvánvaló mivolta miatt nem is tart szükségesnek megemlíteni); 6. a lakodalom előkészítése (a legény atyafiai közül meghívott násznagy, nyoszolyóasszony, vőfély kiállítása, valamint a menyasszony fő gazdájának kiválasztása); 7. a nászmenet megszervezése; 8. lóverseny a lakodalom színhelye előtt; 9. lakodalom.