Humanista főpap, történetíró, latin és görög költő, szónok, levélíró. Apja O. István szász királybíró, a Hunyadiakkal rokon Dan havasalföldi fejedelmi család tagja, anyja Huszár Borbála. Váradon tanult, 1510-ben a budai udvarba ment. 1516-ban kancelláriai titkár. Ez évben pappá szentelték. 1518-tól pécsi, 1522-től esztergomi kanonok, komáromi főesperes. 1526-ban a királyi pár titkára. Mohács után Máriát kísérte először Pozsonyba, onnan Németo.-ba, 1531-ben Németalföldre. Megfordult Párizsban. Kapcsolatba került az európai humanizmus képviselőivel (→Nicasius Ellebodius, →Georg Reichersdorffer, Petrus Ramus, Johannes Alexander Brassicanus, Ursinus Velius, Paolo Giovio stb.), Brüsszelbe hívta Erasmust. 1539-ben rövid időre Mo.-ra látogatott, majd 1542-ben végleg hazatért Pozsonyba. Alkancellár, 1543 augusztusától zágrábi püspök, kancellár, 1548-tól egri püspök, 1553-tól esztergomi érsek, 1562-ben királyi helytartó lett.

Kezdetben Erasmus tanítását követte, akinek a halálát több versben is meggyászolta, hazatérte után azonban keményen föllépett a luth.-ok ellen, 1561-ben behívta a →jezsuitákat. 1554-ben megalapította a nagyszombati városi iskolát, majd 1558-ban újjászervezte, és elindította az egyetemmé válás útján, egyik könyvtárát is erre hagyta (a másik Bécsben szétszóródott). Pártfogolta →Zsámboky Jánost, →Forgách Ferencet, →Istvánffy Miklóst. A tehetséges ifjakat Bolognában és Bécsben taníttatta. Irodalmi tevékenységének java külföldön töltött éveire esik. A magyarság sorsát aggódó figyelemmel kísérte, szakadatlan kapcsolatban állt →Brodarics Istvánnal, →Nádasdy (I.) Tamással, →Johannes Henckellel, →Thurzó Elekkel, Antonio Burgióval. Művészi igénnyel írt leveleit – a magyar humanisták közül utolsóként – kötetbe rendezte (Epistolae familiares, 1527–38). Nagyszabású magyar történelmi művet tervezett, →Thuróczy János krónikája nyomán, elsősorban azzal a céllal, hogy a haza fölemelkedésének lehetőségeit földerítse. Ennek azonban csak a bevezető két darabja készült el (az ország földrajzi áttekintését tartalmazó Hungaria 1536-ban és az „őstörténet”-et elbeszélő Athila 1537-ben, ezt lengyelre és oroszra is lefordították). Hazatérte után elsősorban a hitéletet támogató könyveket (breviárium, szertartáskönyv) adott ki, irodalmi igény nélkül összeállította Ferdinánd király leszármazottainak családfáját (Genesis filiorum et filiarum maiestatis regiae, 1549), az esztergomi érsekek kronológiáját, és hasonló módon lejegyezte életének meg az utolsó évtizedeknek az eseményeit (Compendiarium suae aetatis chronicon, 1464–1558; Ephemerides, 1552–59).