A legjelentősebb mo.-i humanista könyvtár a 15. sz.-ban. Egykori nagysága megbecsülhetetlen, a fönnmaradt 35-40 kötet a születőben lévő magyar →humanizmus páratlan dokumentuma. Állományát főként antik auktorok (történetírók, retorikai szempontból fontos művek, asztrológiai, filozófiai munkák), ókeresztény és kortárs szerzők (Bésszarión) latin nyelvű művei alkották. Görög nyelvű kódexnek nincs nyoma a könyvtárban.

→Vitéz János a könyvtár valódi kiépítését váradi püspökként (1445–65) kezdte el, ösztönzőleg hathatott rá ebben a püspöki udvar Vitéz olasz elődei (→Andrea Scolari, Giovanni de Dominis) által kialakított légköre. Talán birtokába került néhány kötet →Pier Paolo Vergerio könyvtárából, és saját bibliotékájába olvasztotta a váradi püspöki könyvtár néhány kódexét is, mint pl. →Benedek püspök (1291–96) könyvét, a legkorábbi fennmaradt, Váradon használt kódexet. Az állomány jelentős részét külföldön, főként Firenzében vásárolta. Vespasiano da Bisticci legjelesebb vásárlói között emlékezik meg róla →Janus Pannonius és →Handó György mellett. Tudósítása szerint a főpap elsősorban azt kívánta, hogy kódexei szépek, szövegük pedig jó legyen. A könyvtárából fönnmaradt háromkötetes Livius-sorozat a korabeli firenzei könyvfestészet kimagasló emlékei közé tartozik. Vitéz Váradon is készíttetett könyveket bibliotékája számára. A kolofon tanúsága szerint Tertullianus Apologeticusát Polánkai Bereck másolta 1455-ben, Váradon. Ugyanebben a körben születhetett az I. Leó pápa beszédeit tartalmazó kötet és a Victorinus-kódex is. Az utóbbi gótikus stílusú, Bécs felé mutató illuminációja feltehetőleg kivételt képez a mo.-i provenienciájú Vitéz-kódexek között, amelyek többnyire díszítetlenek. Jellemző, hogy Vitéz címere kizárólag az Itáliában illuminált könyvekben bukkan föl. Váradon keletkezett a Leveleskönyv fönnmaradt eredeti példánya is. Scriptora talán a szerkesztő, →Ivanich Pál volt, a margójegyzetek azonban részben magától Vitéztől származnak. Vitéz könyvtárát kortársak neki ajánlott művei is gazdagították (pl. →Georg Peuerbach, Tabulae Varadienses; →Galeotto Marzio, De homine; Arisztotelész, De Coelo Ioannész Argüropülosz fordításában; Gaspar Tribrachus, Eclogae; →Bartolomeo Fonzio, De poenitentia; Miklós modrusi püspök, Tractatus philosophicus).

A főpap gondos filológusként kontrollpéldányok segítségével emendálta kódexeit, a javítás helyét és dátumát gyakran rögzítette az utolsó oldalon, és szignálta a bejegyzést. Sajátos jelzésrendszere volt, főként vörös tintával dolgozott, írása jellegzetes, jól azonosítható. A címerek mellett éppen ezért bejegyzései tették lehetővé később a Vitéz-kötetek azonosítását. Jó szövegei miatt kódexeit külföldről (Bécsből, Krakkóból) is kölcsönkérték. A margójegyzetek arról tanúskodnak, hogy a főpap tankönyvként és munkaeszközként is használta könyveit. A néhány görög bejegyzés azt mutatja, hogy Vitéz nem vagy nagyon kevéssé tudott görögül.

A könyvtár természetes hátterét képezte a Vitéz körül kialakult, jellegében Bésszarión római akadémiájához közelítő contubernium életének. Manilius Astronomiconját a bejegyzés szerint Vitéz Galeotto Marzióval együtt emendálta 1469-ben, ami azt sejteti, hogy a szövegek javítása is részét képezhette a tudós társaság tevékenységének.

Vitéz könyvtára ösztönző példaként állhatott Hunyadi Mátyás előtt. A király a főpap halála után könyveit vlsz. nem konfiskálta, a legszebb Vitéz-kódexek 1476-ban még bizonyíthatóan Esztergomban voltak. Johannes Beckensloer, a Vitézt követő esztergomi érsek ugyanis, amikor 1476-ban átállt III. Frigyeshez, magával vitte azokat Bécsbe, majd pedig Salzburgba. Csupán bizonyos kötetek kerültek később – ismeretlen módon – a →Corvina könyvtárba.