A karácsonyi idő második legjelesebb napja, a kereszténység egyik legrégibb
ünnepe. Keletről származik: jan. 6-án, az óegyiptomi naptár téli évfordulóján
eredetileg egy szekta ünnepelte Jézus megkeresztelkedését. ~ megünneplése az
egész keresztény egyházban elterjedt. A keleti egyházban jelentősége vetekszik
a →karácsonyéval.
Eredetileg Jézus megkeresztelkedésével együtt ünnepelték születését, s ez
volt az évkezdet is. Jézus földi születésének ünnepe a 4. sz.-tól a karácsony
lett, ~hez pedig a három bölcs (háromkirályok) imádása is társult, mely elsősorban
Nyugaton kapott hangsúlyt. Mivel Jézus megkeresztelkedésekor kinyilvánult
istensége, hozzákapcsolódott a kánai menyegzőre mint Jézus első csodájára,
istenségének bizonyítékára való emlékezés is. Így lett az epifánia teológiai
tartalma Jézus istenségének megnyilvánulása. E bonyolult s mégis egységes ünnep
tartalmát fejezi ki a ~i himnusz. A keleti egyházban Jézus keresztségének
ünneplése áll a középpontban. Ekkor tartják a nagy vízszentelést, melynek során
a Jordánban való keresztelés emlékére folyóvizet szentelnek. →Hartvik győri
püspök Agenda pontificalisa is említi a „görögök módja szerinti”
vízszentelést, s talán bizánci hatásra vall az ünnep magyar elnevezése is. ~
vigíliájának a nyugati egyházban is része az ünnepélyes vízszentelés. A
szenteltvíznek gyógyító és rontásűző erőt tulajdonítottak, amit a 15. sz.
elejéről fennmaradt adat szerint az egyház is megerősített.
A ~i házszentelés szokása Mo.-on a 15. sz.-tól kezdve a legújabb korig
adatolható. A 17–18. sz.-ban kat. vidékeken még országosan elterjedt szokás visszaszorulásában
II. József tiltó rendelkezései játszottak jelentős szerepet. A ~i házszentelés
ettől kezdve jobbára csak a →ferencesek működési körzeteiben, a
peremterületeken (Dél-Alföld, Székelyföld) maradt fenn. A házszentelés leírásai
a szigorúan vett, hivatalos egyházi szertartás és bizonyos profán, népi
szokáselemek keveredését mutatják. A szokásnak a házak, istállók védelmére
irányuló egyértelmű funkciója mellett egyházi irányítási szerepe is volt. A
hívek sok helyen ekkor fizették ki az egyházi adót (pénz vagy terményjáradék
formájában). A pap emellett mintegy családlátogatást is tartott, amely a
beszélgetés mellett a családi élet és a gyermeknevelés évenkénti felügyeletére
is alkalmat adott. A házakat megáldó papok vagy kísérőik liturgikus cselekedeteik
(pl. imák, szentelt vízzel való meghintés) mellett alkalmazták a többféleképpen
magyarázott, védelmi célzatú megjelölés (pl. 18 + C + M + B + 67) elhelyezését
a házak ajtófélfáin, amelyhez külön erre a célra megáldott krétát használtak. A
~i kréta megáldására (benedictio cretae) Mo.-on a 18. sz.-tól rendelkezünk
közvetlen adatokkal. Míg az áldás szövege a hivatalos esztergomi →rituáléban
nem kapott helyet, a kalocsai szertartáskönyvben annak első megjelenése (1738)
óta szerepelt.
A kora újkorban még biztosan szenteltek aranyat, tömjént és mirhát is ezen
a napon. A „három értékes ajándék” megáldásának háromkirályok napi szertartása
nálunk középkori előképek alapján a →Pázmány Péter által kiadott Rituale
Strigoniensébe (1625) is bekerült, annak ellenére, hogy a mintaadó római
szertartáskönyvben nem szerepelt e rítus.
~kor a Liber generationist Lukács evangélista szerint éneklik el
ünnepélyesen. A háromkirályok imádását földolgozó →Tractus Stellae – ~i
csillaghordozás – az egyik legrégibb liturgikus dráma. Mo.-on is ismert volt a
középkor folyamán; tartalmazza a Hartvik-féle főpapi szertartáskönyv. A
háromkirályjárás egyik formája volt a Heródes-játék, mely a középkori
misztériumjátékok és a barokk iskoladrámák részeként egyaránt előfordult. A
barokk kori szakrális reprezentáció – különösen városi környezetben, a
szerzetesi iskolák révén – a ~i házszentelést is teátrális elemekkel gazdagította.
A marosvásárhelyi jezsuita iskola diákjai a 18. sz. első felében a házáldást
végző papot jelmezben kísérték el: hárman királynak öltöztek, és a zsidók
újszülött királyának keresésére indultak, képét megtalálva térdre borultak és
letették elébe ajándékaikat. Közben társaikkal együtt magyar nyelvű verseket
szavaltak. A gyakran több napon keresztül házról házra járó menetet egy
csillagot vivő fiatal vezette. Hasonló adatokkal rendelkezünk a 17–18. sz.-i
sárospataki és kolozsvári jezsuita kollégium diákságával kapcsolatban is.
Kiadások
Irodalom
Radó
Polikárp, Az egyházi év [1957], h. n., 21998; Bálint Sándor, Ünnepi
kalendárium, Szeged, 1998; Kilián István, Liturgia és színjáték a
marosvásárhelyi jezsuita iskolában. 1703–1763, in Imádságos asszony.
Tanulmányok Erdélyi Zsuzsanna tiszteletére, szerk. Czövek Judit, Bp., 2003;
Bárth Dániel, Benedikció és exorcizmus a kora újkori Magyarországon, Bp.–Pécs,
2010.