A →házasság alkalmával a →nő családjától (vagy bárki mástól) kapott ingóságok, amelyeket a férjhez menendő lány magával vitt. A ~t a férj kezelte, azt közösen használták, de a nő tulajdona maradt. A házasság megszűnésével – hacsak föl nem élték – visszajárt a nőnek vagy örököseinek. A ~t illetően a nőnek visszatartási, azaz törvényes zálogjoga volt férjének birtokain; minden hitelezőt megelőzve első helyen neki kellett kiadni a hagyatékból a ~t. A ~ra való igény a jobbágyoknál is fennállt. A ~ a magyar →szokásjogban lassan kifejlődő intézmény, a középkorban még a neve sem állapodott meg.

A ~ – anyagi helyzettől függően – →ékszerekből, ötvösművekből, díszöltözékekből, mindennapra szánt ún. viselő öltözetekből, →fehérruhákból, a háztartásban szükséges →asztali ruhákból és →ágyi ruhákból állt. Gyakran kapott az asszony bútorokat, sőt főúri körökben hintót (lovakkal együtt). E vagyontárgyak elköltésük, ill. elhasználódásuk esetén pótolandók voltak, a másodszori házasságkötéskor a ~t újból vitte magával az asszony.